Hiába engedték szabadon, a kismadár a fogadott szüleivel maradt.

Egészen kicsi fióka korában talált rá egy nő, aki a kisbabájával sétált. Ő nem tudta vállalni az állat gondozását, de a sorsára sem akarta hagyni, így barátaihoz került az árva apróság. Alesh és Janja nem volt kimondott madármentő, de az internet segítségével gyorstalpalót vettek, hogyan kell gondoskodni a verébfiókáról.

Kezdetben fél óránként etették és abban sem voltak biztosak, hogy életben fog maradni, de végül eredményesnek bizonyult a kitartó munkájuk. Chibi elkezdett cseperedni, megerősödni, és megtanult repülni. Amikor már elég nagy volt hozzá, a pár úgy döntött, hogy szabadon engedik. Kivitték a természetbe, elbúcsúztak tőle és elengedték, hogy visszatérjen a társaihoz. A veréb viszont repült egy kört, körbenézett, majd visszaszállt az egyikőjük vállára.

Azóta is velük él annak ellenére, hogy bármikor elrepülhetne, ha kedve tartaná. Ő mégis inkább maradt a lakásban, ahol van egy kalitkája, aminek mindig nyitva van az ajtaja, és az emberek, akik szeretik és gondoskodnak róla. Gyakran van kint szabadon, de végül mindig visszatér fogadott szüleihez.

Forrás: OddityCentral, képek: Instagram/Chibi_the_sparrow