A megfelelő ló kiválasztásához nem árt, ha tisztában vagyunk néhány alapvető ismerettel a küllemtan területén.

Nem olcsóbb egy jó hobbiló a többinél azért, mert “csak” hobbiló. A kedvtelésből tartott lóval szemben nagyon szigorúak a követelmények, legfeljebb mások az értékmérők, vagy másképpen súlyozódnak, mint egy sportlónál.

Előrebocsájtom, hogy a küllem alapján nem lehet megítélni, hogy egy ló jó ló-e, de a testalakulás bizonyos korlátokat szab az egyéb tulajdonságok érvényre jutásának, azon kívül – és ez igen fontos szempont – esztétikailag meghatározza, hogy a ló szép-e.

Ezen kívül bizonyos küllemi alakulásokból következtetni lehet egyéb tulajdonságokra, úgy mint a mozgásra, terhelhetőségre, szívósságra, szervezeti szilárdságra, idegrendszerre, sőt, jellembeli tulajdonságokra is.

Ezzel együtt igaz, hogy a különösen szabályos, szép küllem és a különösen nagy teljesítmény ritkán jár együtt, de az is, hogy a nagy teljesítmény feltételez bizonyos küllemi alakulást.

Tekintsünk most végig a ló küllemén a szabadidőlovat kereső szemével.

Nagyon fontos a választásnál, hogy egyszerűen szimpatikus legyen számunkra a ló. Örömmel nézzünk rá, nyújtson esztétikai élményt, legyen kedvünk odalépni hozzá és megveregetni. Ne felejtsük el, hogy egyfajta társat keresünk, tehát ha nincs meg a szükséges vonzalom, akkor nem lesz az igazi a választás. Az igazán jó lónak egyénisége, kisugárzása van, hatással van az emberre.

A ló méretét annyiban kell figyelembe venni, hogy a célnak, amire használni akarjuk, megfeleljen. Ezzel együtt nem árt tudni, hogy a túl nagy ló általában ügyetlenebb, lomhább, mint az átlagos méretű társai. (Ez természetesen nem aranyszabály.)

A ló feje legyen fajtájára jellemző (az arabnak csukafej, a lipicainak, nóniusznak félkosfej, az angol félvéreknek egyenes profilú, száraz, nemes fej). A ló szeme legyen nagy, kint ülő, sugározzon értelmet, érdeklődést, nyugalmat. Kerüljük az olyan lovat, amelyiknek mélyen ülő, apró “gonosz” szemei vannak, vagy a riadt tekintetű, szemét állandóan forgató, szeme fehérjét mutogató lovat. Ezek nem kiegyensúlyozott idegrendszerre utalnak. Egyes tapasztalatok szerint az alacsonyan, oldalt tűzött, kissé nagyobb fülű lovak rendszerint jó szándékúak, nyugodtak. jó munkakészségűek, becsületesek.

A ló tarkója akkor jó, ha az szemmel láthatóan laza, kb. 3-4 ujjnyi vízszintes felületet mutat a fej és a nyak találkozásánál.

A nyak legyen lehetőleg hosszú, és szépen ívelt, a fej irányába elkeskenyedő. A merev tarkójú és/vagy kifordított nyakú lovak általában nehezen lovagolhatóak. A nyak illesztése szintén legyen a fajtára jellemző, lipicainál magas, félvéreknél közepesen magas. Az angol telivérnél elfogadható az alacsonyan illesztett nyak, de ez a gyorsaságot, és nem a jól lovagolhatóságot elősegítő anatómiai alakulás.

A mar legyen kifejezett, és hosszan hátba nyúló. A túlságosan magas mar állandóan nyeregtöréses lesz, az elmosódott marra nem tud megfelelő mennyiségű izom tapadni.




A hát és az ágyék ne legyen sem túl hosszú, sem túl rövid. A ló felsővonalában ne legyen törés, a mar-hát-ágyék-far vonal kellemes, szép ívekben kapcsolódjon egymásba. Képzeletben illeszkedjen jól a nyereg a helyére. A hajlott hát gyenge, a púpos, ún. pontyhát erős, de roppant rugalmatlan, nem leng, ezáltal kényelmetlen. Nagyjából ez vonatkozik az ágyékra is. Meg kell jegyezni, hogy amíg régen a kifejezetten feszes ágyékot tartották kívánatosnak, addig ma a sportlófajtáknál kedvelt a kissé rugalmasabb, lazább ágyék, ami a rugalmasabb, lendületesebb mozgást szolgálja.

A lapocka legyen jól dőlt, ez teszi lehetővé az első lábak megfelelő előrevitelét. (Természetesen egyes fajtákra jellemző a kissé meredek lapocka, és az ebből adódó akciós, vagyis fölfelé irányuló mozgás.)

A lábak esetében általános érvénnyel elmondható, hogy azok a csontok, amelyeken izmok tapadnak, hosszúak és szélesek legyenek, amelyeken inak, azok rövidek legyenek. Az a szerencsés, ha a lábtövek és a csánkok “közel vannak a földhöz”. A lábakon az ízületek legyenek nagyok, kifejezettek, de szárazak, szikárak. Kerüljük a túl kicsi, jelentéktelen, elmosódott, vagy a duzzadt, vizenyős ízületekkel rendelkező lovakat.

A csűdszögellésre is érdemes odafigyelni: az első lábakon körülbelül 45 fok az optimális, a hátsó lábaknál ennél kissé meredekebb, kb. 50 fok. Ez a szögellés teszi lehetővé a legkedvezőbb rugózást a leghosszabb élettartam mellett. A túlságosan rövid csűd kényelmetlen, ráz. A túl hosszú kényelmesen rugózik, de általában hamar elhasználódik. (A csűd hossza is jellemző egy-egy fajtára: az angol telivéreké általában hosszú, a hidegvérűé rövid.) A pata hegyfalának a csűd szögellésével kell megegyezni. Szabályos pata esetén az elülső patán, a hegyfal és a sarokfal aránya 3:1, a hátulsó patán 2:1. A pata lehetőleg legyen terjedelmes, de a ló méreteivel arányos.

A ló mellkasa legyen megfelelően mély, a dongásság szintén a fajtától függ. Az angol telivér kevésbé, a hidegvérű kifejezetten dongás. Az a jó, ha a könyöknél van hely az első lábak szabad mozgására.

A has legyen kornak és használatnak megfelelő (más egy vemhes kanca, és más egy aktívan versenyző ló hasalakulása), de feltételezze a megfelelő takarmány-felvevő képességet. A szügy legyen széles és jól izmolt. Az a jó, ha a ló szügyének alsó részén a ló mellső lábai közé tenyerünk befér. A ló fara legyen terjedelmes, jól izmolt, hiszen az a lónak a motorja.

A hátsó lábak szabályost közelítő szögellése is fontos, használati szempontból is. Az elülső lábakat szemből, a hátulsókat hátulról nézve a lábtengelyek legyenek függőlegesek, párhuzamosak, és egy egyenes vonallal lehessen képzeletben egyenlő arányban elfelezni a csontokat és az izületeket, majd a patákat. Az elülső láb, ha kifelé fordult, akkor franciás, ha befelé, akkor hegyfaltipró. A hátulsó lábnál a tehenesség (a csánkok közel esnek egymáshoz, onnan kifelé fordulnak a lábak) elég gyakori, de nem súlyos hiba. Ennek ellentéte a dongás vagy hordó állás, amely a mozgásban már problémát okoz.

Tudni kell, hogy hibátlan küllemű ló nincs, a hiba megítélését annak súlyossága határozza meg. Amíg egy kis mértékű lábszerkezeti hiba a lovat a használat során jelentősen nem befolyásolja, addig egy súlyosabb fokú vezethet állandó lesérüléséhez, és túl korai elhasználódásához. A fej, a nyak, a hát kedvezőtlen alakulása nem csak esztétikai kérdés, hanem jelentősen rontja a ló lovagolhatóságát.

Novotni Péter: Lótartás a családban (Gazda Kiadó)