A billy nevű kutyafajta neve talán egy kedves, játékos kutyust juttat eszünkbe, pedig valójában egy nagy termetű, elegáns francia vadászkopóról van szó. A különleges elnevezésnek ráadásul története is van: a fajta nevét egy francia kastélyról kapta.
A billy a 19. században alakult ki Franciaország nyugati részén, Poitou vidékén. Megalkotója Gaston Hublot du Rivault volt, aki különböző régi francia kopófajtákból tenyésztett ki egy gyors, kitartó, kiváló szaglású vadászkutyát.
A billy elnevezés nem véletlenül hangzik úgy, mint egy helynév: a tenyésztő Billy nevű kastélyáról, illetve birtokáról kapta a nevét. Így lett egy francia vadászkutya neve egyúttal egy régi birtok emléke is.
Nagyvadak nyomában
A billyt elsősorban nagyvadak vadászatára tenyésztették ki. Kiváló szaglása, gyorsasága és kitartása alkalmassá tette arra, hogy hosszú órákon át kövesse a vad nyomát. Falkában dolgozó kopóként főként szarvasra és vaddisznóra vadásztak vele.
A fajta kialakításához három, mára kihalt francia kutyatípust használtak: a Céris, a Montaimboeuf és a Larrye vonalakat. A tenyésztő olyan kutyát szeretett volna létrehozni, amely nemcsak munkabírásával, hanem elegáns megjelenésével is kitűnik.
A billy a francia arisztokrácia vadászataiban is szerepet kapott, és a mai napig megőrizte eredeti munkakutya-jellegét.
Elegáns, világos szőrű vadászkutya
A billy nagy termetű, erőteljes, mégis könnyed felépítésű kutya. Hosszú lábai, mély mellkasa és izmos teste a gyors, kitartó mozgást szolgálják.
A kanok marmagassága 60–70, a szukáké 58–62 centiméter. Szőrzete rövid, sima és kissé durva tapintású. A fajtára a fehér vagy tejeskávé árnyalatú fehér alapszín jellemző, amelyet világos narancssárga vagy citromsárga foltok tarkíthatnak.
Különösen szép látvány, amikor egy egész falka ilyen világos színű kutya egyszerre indul útnak. Mozgásuk könnyed, testtartásuk büszke, megjelenésük pedig egyszerre sportos és arisztokratikus.
Majdnem eltűnt a második világháború után
A billy története nem volt mindig ilyen sikeres. A fajta állománya a 20. század első felében jelentősen megfogyatkozott, a második világháború után pedig már a fennmaradása is veszélybe került.
A tenyésztő családja azonban nem hagyta veszni az örökséget. Gaston Hublot du Rivault fia felkarolta a megmaradt kutyákat, és más fajták bevonásával folytatta a tenyésztést. Ennek köszönhetően sikerült megőrizni a billyt, amelyet a Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) 1963-ban véglegesen elismert.
A fajta ma is ritkaságnak számít, különösen Franciaországon kívül. Elsősorban olyan tenyésztők és vadászok körében ismert, akik értékelik hagyományos munkaképességét.
Kedves természet, komoly mozgásigény
A billy intelligens, élénk és kitartó kutya. Megfelelő körülmények között barátságos, kiegyensúlyozott társ lehet, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy elsősorban vadászatra tenyésztették.
Erős vadászösztöne miatt a kisebb állatokkal való együttélés és a szabadon engedés különös odafigyelést igényel. Falkában dolgozó kopóként társaságkedvelő, de a hosszú séták, a szabad mozgás és a szimatolással járó elfoglaltságok nélkül könnyen unatkozhat.
Házőrzőnek sem feltétlenül ideális: a vadászkutyáknál megszokott módon nem feltétlenül tekinti ellenségnek az idegeneket. Aki ilyen kutyát választ, annak nemcsak a méretével, hanem a munkakutyás igényeivel is számolnia kell.
Rövid szőrzete viszonylag könnyen ápolható, de hideg, csapadékos időben szüksége lehet száraz, szélvédett pihenőhelyre. A tartós kinti tartás nem megfelelő számára.
A billy tehát nemcsak a kastélyról kapott nevével különleges. Egy régi francia vadászhagyomány képviselője, amelynek története a majdnem teljes eltűnés után is folytatódhatott.
