Sokan szívesen kedveskednek meglepetéssel.
Amíg a macskáknál arra jutottak a kutatók, hogy feltehetően azért adnak ajándékba egeret, madarat vagy bármi mást, mert béna vadásznak tartják a gazdájukat és sajnálatból kisegítik valami ‘finomsággal’, ahogy a kölykeikkel tennék, a kutyáknál teljesen más a motiváció.
Bár táplálékot kevesen osztanak meg, sok eb labdát, nyálas cipőt, a kedvenc plüssállatát vagy akár zoknit is visz az imádott embernek. Felkap bármit, ami a szívének kedves vagy épp az útjába kerül, amikor megérkezünk, hogy így lepjen meg. De miért?
A kutatók egyik elmélete szerint a vadászösztönnek köszönhető az ajándékozási kedv. A megszerzett zsákmány egy részét hazavitték a falkának, megmutatták a vezetőnek és így táplálták az éhes kicsiket is.
Más vélekedés szerint ez már egy tanult képességük, amit a domesztikációnak köszönhetnek. Ahogy elkezdtek együttműködni az emberrel, a feladataik között szerepelt többek közt a vadászoknak odavinni a kilőtt vadat is, így kialakult az apportírozás képessége. Ezzel próbálhatják felhívni magukra a figyelmet is. Ha odaviszik a pórázt, ebből az ember általában egyből érti, hogy a kutyus sétálni szeretne menni, ahogy a tál felkapása is erőteljes jelzés lehet arra, hogy szeretné, ha megtöltenék ennivalóval. Sok kutya valószínűleg a gazdi kedvéért is képes odavinni neki akár egy falevelet is, ha egy alkalommal úgy tűnt, azzal örömet okoz. Ahogy elmosolyodunk vagy jobb kedvünk lesz a kedves ajándékától (legyen az bármi), ezt a reakciónkat gyorsan megtanulja a kutya és máskor is igyekszik hasonló örömet okozni.
Bármelyik elmélet is igaz, mindenképp szeretetről, bizalomról, tiszteletről és háláról árulkodik ez a gesztus az eb részéről.
Ameddig nem kiásott fél dögökkel vagy a szomszéd kertjében talált kincsekkel lep meg, addig talán nincs is ezzel baj.
Forrás: WagWalking
