A szívünkhöz nőtt kedvencek életéről dönteni nagyon nehéz.
Napok, hetek, hónapok, évek alatt családtaggá válnak. Függetlenül attól, hogy rövidke ideje vannak velünk vagy már régóta, elveszíteni őket mindig fáj. Van, amikor hirtelen, baleset következtében kell szembenéznünk a tragédiával, míg máskor az idő nem kíméli őket sem, de egyszer mindenképp bekövetkezik, amikor meg kell hozni a döntést, itt és most legyen vége.
A csontig hatoló fájdalom és az ítélet súlya ilyenkor ólomsúlyként nehezedik az ember lelkére. Döntsön egy másik életről? Vessen neki véget vagy éltesse minden áron? Ezzel segít vagy árt? Helyes, ha megszabadítja a szenvedéstől? Vagy csak egyszerű gyilkossá válik? Jót tesz, vagy sosem szabadul a nyomasztó emléktől?
Ezekkel a kérdésekkel meg kell birkózni, amikor ott állunk fölötte, és látjuk, hogy szenved. Sokszor az állatorvosok mondják meg, hogy nincs más választás, de ez megkönnyíti számunkra, hogy kimondjuk, altassák el? Ha ez az emberséges megoldás, akkor miért nem alkalmazhatjuk embereken is, akik ráadásul elmondhatják, hogy mit szeretnének? Ha meg nem az, akkor miért alkalmazzuk? Sok a megválaszolandó vagy épp ellenkezőleg, megválaszolatlan kérdés.
Talán tényleg segít, hogy ne fájjon neki tovább, amikor eljön az idő. Elkerülhetetlenül vége lesz mindennek és mindenkinek idővel így vagy úgy, de nem mindegy mennyi szenvedés előzi meg…
