Egy szürke libatojásai borzolják a kedélyeket.

Korábban már írtunk a tojások színe közti különbségről, sokféle tojással találkozhatunk a külsejüket és méretüket illetően, de közös vonásuk, hogy felütve mindegyikben sárgáját és fehérjét találhatunk.

Erre cáfolt most rá egy kínai férfi, aki a lúdtojásokat felütve a fehérjén kívül fekete színű sárgáját talált. Állítólag a színén kívül teljesen hétköznapi az állaga és az illata is egyaránt.

A különös látványra egyelőre még nincs magyarázat, pedig sokan próbálják megfejteni a rejtélyt. Egyes elméletek szerint a szárnyas sokat evett az eperfa terméséből, ami miatt elszíneződött a tojássárgája, de van, aki inkább a mókás oldalát látta meg a jelenségnek és igazi fekete szívű lúdra gyanakszik, aki talán tintát is ivott. A baromfiszakértők is ráröppentek az ügyre, így valószínűleg lesz rá hamarosan racionális magyarázat is.

Vagy nem. Már előfordult Indiában zöld tojássárgája is, ami a mostani esethez hasonlóan bejárta a világhálót, és rejtély maradt.

Ott is a takarmányozásra gondoltak elsőként, de ez nem nyert igazolást. Abban az esetben keltettek is ki a zöld tojásokból csibéket, amik felcseperedve szintén ilyet tojtak.

A sokszínű természet mindig képes meglepni!

Forrás: OddityCentral