Még mindig hatalmas probléma itthon a szaporítók tevékenysége.

Nem tiltja egyértelműen jogszabály önmagában az állatok szaporítását, de az öröklődő betegségben szenvedő állategyed tenyésztése, szaporítása – csakúgy, mint a bántalmazás – állatkínzásnak minősül. De mi a különbség egy szaporító és egy tenyésztő között?

Egy becsületes tenyésztő minőségi eledellel eteti az állatait, akiknek a tartási körülményeik megfelelőek, rendszeres állatorvosi felügyelet alatt állnak, a törzskönyvük és a papírjaik rendben vannak. Ez sok költséggel jár, ehhez kell elhivatottság, a legtöbb tenyésztő nem tud ebből meggazdagodni. Az állatok ránézésre is jó fizikai és lelkiállapotban vannak.

A szaporítók ezzel szemben a lehető legkevesebb ráfordítással próbálnak a legnagyobb profitra szert tenni fajtajellegű vagy fajtatiszta (vagy annak hazudott) kutyákkal, macskákkal, más állatokkal. Ezért általában minél gyorsabban szeretnének minél nagyobb szaporulatra szert tenni, sokszor a minimum feltételeket sem teljesítve, ezzel beteg utódokat a világra segítve.

Korábban mi is írtunk ilyen esetről, amikor egy barcsi házból 92 tacskót mentettek ki. Az állatok borzalmas állapotban és körülmények között voltak, a szaporítójukat egy év és két hónap felfüggesztett börtönbüntetésre, továbbá 27 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezték. Az állatok az elkobzásukat követően menhelyekre kerültek, ahonnan később örökbe adhatóvá váltak, miután már nem számítottak bűnjelnek. De ez csak egy eset a sokból, nem minden állat kap új esélyt.

A Jófogás, mint az egyik legnagyobb apróhirdetési oldal, 2020. április elseje óta folyamatosan és végleg törli az állatszaporítók hirdetéseit, ezzel próbálva visszaszorítani a tevékenységüket. A következő szabályokat hozták:

  • Csak az a kutya/macska nevezhető a hirdetésben fajtatisztának, ami igazolhatóan törzskönyvezett vagy származási lapja van, ezt a tényt a hirdetésben fel kell tüntetni.
  • Kutya, macska, vadászgörény esetén az állat 8 hetes kora előtt nem választható el az anyjától, ezért a weblapon tiltott 8 hetesnél fiatalabb állatot hirdetésben szerepeltetni, kivéve, ha a hirdető megjelöli, hogy az állat csak a 8 hetes korbetöltése után vehető át.
  • Kutya tulajdonjogát átruházni kizárólag az állatot azonosító elektronikus chippel történő megjelölése után lehet. A mikrochip rendelkezésre állását, illetve adott esetben annak tényét, hogy a mikrochip behelyezésének költsége a vásárlót terheli, fel kell tüntetni a hirdetésben.
  • Ha a jogszabály előírja, illetve az állat ilyennel rendelkezik, a hirdetésben fel kell tüntetni a kisállat egészségügyi könyv rendelkezésre állásának tényét.
  • Fel kell tüntetni a hirdetésben, hogy az állat kapott-e veszettség elleni oltást, valamint az ennek igazolására szolgáló dokumentumok meglétét.
  • Ha az állatot nem magánszemély, hanem tenyésztő hirdeti eladásra, a kennel nevét és a hivatalos kapcsolattartó elérhetőségét fel kell tüntetni a hirdetésben.
  • Kutya, macska, és egyéb kedvtelésből tartott kisállat csak pénzért és örökbefogadásra hirdethető, termékre nem cserélhető.

Ez a szigorítás örvendetes, viszont a hirdetések megjelentek más felületeken. A közösségi oldalak hírfolyamaiban és csoportjaiban is szép számmal van ilyen, így, amit igazán megtehetünk, hogy nem vásárolunk szaporítótól! A menhelyek és fajtamentő egyesületek tele vannak örökbe fogadható állatokkal, így azoknál vagy leinformálható tenyésztőknél keressük új kedvencünket!

A képek csak illusztrációk!