Minden állatnak szüksége van alvásra, ez alól a madarak sem kivételek.

A háztáji és a díszállatként tartott szárnyasoknál megfigyelhető, hogy amint vége a napnak, nyugovóra térnek. Bevonulnak a fészkükbe, a baromfiólba, és ott gubbasztva kialusszák magukat. De mi a helyzet azokkal a madarakkal, amelyek az idejük javát repüléssel töltik?

Mivel a kutatókat is foglalkoztatta a kérdés, ezért utánajártak. Ehhez a vizsgálathoz egy miniatűr EEG szkennert készítettek, amit fregattmadarakra erősítettek, hogy megfejtsék a különös életmódjuk titkát. Lenyűgöző teljesítmény, hogy ezek az állatok akár 3000 kilométert is képesek megtenni pihenés nélkül. A kísérlet egy izgalmas felfedezéssel zárult, ugyanis kiderült, hogy a vándormadarak képesek repülés közben aludni.

Ilyenkor hol csak az egyik, hol mindkét agyféltekéjük is leáll, alkalmanként REM-fázisba is kerülnek a fregattmadarak, miközben siklanak a légáramlatokon. Bár repülés közben csak másodpercekre alszanak el igazán, naponta ez összesen átlagosan 42 percet tett ki. Amikor viszont a szárazföldön megpihentek alkalmanként, akkor akár 12 órát is képesek voltak szundikálni. Ez még így is soknak számít egy albatroszhoz képest, amelynek az alvásideje a levegőben még ennyit sem ért el. Lehet, hogy időnként ők is bepótolják a szárazföldön, például amikor a párjukkal családot alapítanak.

Forrás: Nature