A thaiföldi Khon Kaen városának közelében várt türelmesen minden nap egy kutyus.

Egy közelben élő nő gondoskodott róla, aki be is fogadta a kedves ebet. A szerető gondoskodás ellenére megszökött a kutya és visszament arra a helyre, ahol látványosan várt valakit. A hölgy nem mondott le róla így sem, továbbra is etette és itatta a hűséges kutyust.

A kutya fotója pedig közben bejárta a világhálót, ami végül a korábbi gazdáihoz is eljutott.

Mint kiderült, 2015-ben, amikor a lányukat látogatták meg Khon Kaenben, velük utazott BonBon is. A kutya viszont egyszer csak eltűnt a hátsó ülésről. Lehet, hogy egy piros lámpánál kiugrott az ablakon, vagy valami hasonló történhetett. Egy héten át keresték, hiába.

Megörültek a hírnek, hogy megvan kedvencük, megkérték a lányukat, hogy nézze meg tényleg ő e az. A nevére hallgatott és örült is az ismerősnek, de nem ment el vele. Bár hűségesen várta régi gazdáit, az új gondozójához is kötődött. A megoldás az lett, hogy Saowalak vigyáz rá a továbbiakban is és a házaspár rendszeresen meglátogatja.

Forrás: ODDITYCENTRAL