Mindet ismered?
A szalmacsutak
A szalmacsutak készítése és használata egyszerű. Lehetőleg hosszú szálú alomszalmából (a törekké aprított szalma nem megfelelő erre a célra) felveszünk egy marokra valót, megsodorjuk, és ezt a sodrott nyalábot meghajlítjuk.
Kétféle szalmacsutakot készítünk: egy lazábbat és egy keményebbet. A lazább szalmacsutakkal az izzadt, felhevült lovat tisztítjuk. A kemény szalmacsutakkal pedig a száraz, de piszkos szőrt lazítjuk fel.
A szalmacsutak használata a következő: mindkét kezünkbe veszünk egy szalmacsutakot (vagy a lazát, vagy a keményet) és a ló nyakától kezdve a törzsön, a faron át a has alatt egészen a lábvégek végéig, a patáig, ledörzsöljük.
A dörzsölés módszere az, hogy egyik kezünkkel szőrrel szemben, a másikkal szőr mentén széles kaszáló mozdulatokkal végigdörzsöljük gyors ütemben a ló egész testét. A csutakolás nem befejezett szőrápolás, hanem csak a kezdet. Ezt követnie kell az alábbi eszközökkel végzett ápolási munkáknak.
A lóvakaró
Kétféle kivitelben készül. Az egyik a szögletes lóvakaró, a másik a tepsivakaró (ovális formában). A szögletes lóvakaró bordázata éles, ezért ezzel a ló szőréhez nem szabad nyúlni. Sajnos a gyakorlatban, mivel a neve lóvakaró, azt gondolják és azért is veszik, hogy ezzel tisztítsák a ló bőrét és szőrét. Helytelen dolog, mert fájdalmas, sőt sebzést okozhat.
A szögletes bordázatú lóvakarónak az a rendeltetése, hogy a lókefével kiszedett port ezen húzzuk ki, tehát kitisztítjuk vele a lókefét és a port a bordázott vakaróból könnyen ki tudjuk rázni.
A tepsivakarónak nincs éle, hanem ovális formájú lemezekből készült. Kétféle kivitelben. Az egyik az ovális tepsivakaró, a másik az ugyanilyen kivitelezésű, de szívófejre készített. Az előbbivel lehet szőrt ápolni, az utóbbival pedig a gépi lóápolásnál szívatjuk ki a port.
A lókefe
A legfontosabb lóápolási eszköz. Sohasem egyedül használjuk, hanem mindig a vakaróval együtt. Az egyik kézben fogjuk a vakarát, a másikban pedig a tartószíjjal ellátott lókefét. Széles mozdulatokkal végigkeféljük a lovat a nyaktól a törzsön át a végtagokig, egészen a patáig, és a kefét sűrű mozdulatokkal az éles vakarán áthúzva tisztítjuk meg a szőrtől és a portól.
Ha ezt nem tennénk, a lókefe hamarosan megtelik szőrrel és porral és már nem használható megfelelően a szőr és piszok eltávolítására. A vakaróban összegyűlt port és piszkot a ló állása mögött a földre kiverjük. Ezzel kettős célunk lehet. Először látszik, hogy mennyi port szedtünk ki, másodszor pedig biztos, hogy kitisztítottuk a kefét, illetve a vakarát, tehát alapos munkát végeztünk vele.
A sörényfésű
A sörényfésűt mindig használhatjuk, de különösen nagy jelentősége lehet sáros, esős időben, valamint télen, hóolvadás idején. A hosszúszőröket, a sörényt, üstökszőrt, a farokszőröket a sörényfésűvel tudjuk megfelelően szétszedni és tisztán tartani. Sörényfésűnek legjobb a fából faragott alkalmatosság. Ilyet házilag is elő lehet állítani. A vásárolható sörényfésűk fémből készültek, amelyekkel nem lehet olyan jó munkát végezni, mint a fafésűvel. A faroknak a szétfésüléséhez a ló mögé állunk, kihúzzuk a farkát, óvatosan szólítva a lovat, hogy meg ne ijedjen és fel ne rúgjon, azután a farokrépától a farok végéig végighúzzuk többször a sörényfésűt.
A gyökérkefe
A kereskedésben kapható gyökérkefe arra a célra tökéletesen megfelel, amelyet a ló körül a tisztítás alatt el kell végezni: a csüdszőrök, a sörény, az üstökszőrök, a farokszőrök, valamint a lábvég és a pata tisztán tartására. Jó, ha a gyökérkefét időnként tisztítani tudjuk, mert különben eltömődik és már nem felel meg a hivatásának. Mielőtt a gyökérkefével a patát tisztítanánk, szükséges a trágyás részektől megszabadulni.
A patakés
Ez az az alkalmatosság, amelyikkel a trágyás patát és a földdel erősen szennyezett patát megtisztítjuk. Fából készült a kép szerint. Rendeltetése, hogy a talpnak a szaruját, a nyírágakat, a nyírtestet megtisztítsuk a trágyától, a sártól, a rászáradt földtől. Alkalmazni akkor kell, amikor az istállóból kivezetjük vagy bevezetjük a lovat. Ugyanis nincs szégyenletesebb jelenség, mint amikor a ló nagy trágyapapucsokban jön ki az istállóból. Ilyennek még akkor sem szabad előfordulni, ha fogatba fogjuk. Sokkal inkább elítélendő, ha bírálatkor, felvezetéskor ilyen trágyapapuccsal mutatják be a lovat.
A patakés ne tegyen kárt a patában, az érzékeny pártaszélen és a sarokfalon, ezért jobb, hogyha mindenképpen fából állítják elő. Házilag elkészíthető. A fém patakés rendszerint lyukkal ellátott, amelyikkel a patasarkokat lehet csavarni. Ez az egyetlen előnye, de jobb, hogyha erre külön kulcs áll rendelkezésre és nem a patakéssel végezzük ezt a műveletet.
A lóápolás eszközei: A) lókefe, B) vakaró, C) farokfésű fából,
D) tepsivakaró, E) szívófejes tepsivakaró, F) patakés fából,
G) flanel ruhadarab, H) tajtékkés,
I) keményre vagy puhára sodort szalmacsutak
Puha flanel- vagy rongydarab
Az orr, a szájnyílás, a szem, valamint a végbél és a nemi szervek tisztántartásához mindig kéznél legyen puha flanel, száraz és nedves állapotban, esetleg szivacs. Ezekkel az említett testtájakat tartjuk tisztán. Külön flanel-darabbal az orrot, a szájat és a szemet és másikkal a végbél környékét és a nemi szerveket. A ló lekefélése után száraz flanellel szőrmentén végigtöröljük többször is az egész testét. Így lesz a szőr fényes, ápolt jellegű.
Tajtékkés
Rugalmas fémlap, amelynek a két vége fafogóval ellátott. Rendeltetése, hogy a habosra izzadt, vizes ló szőréből a tajtékot eltávolítsuk. Inkább a versenylovak tartásánál használatos ma. Pedig jó lenne, hogyha hidegvérű lovaknál is meghonosodna a tajtékkés használata, főleg téli időszakban, amikor ennek hiánya meghűlést okozhat.
A patazsír
Patazsír, vazelin, savmentes fakátrány ugyancsak eszköze a lóápolásnak. Ezeket a többi lóápoló eszközzel együtt dobozban, ajtóval ellátott kisszekrényben tartsuk. Így mindig kéznél vannak és nem vesznek el.
Porszívógépes állatápolás
Egyre terjed (inkább külföldön) a porszívógépes állatápolás. Ez tökéletes és gyors munkát eredményez. Sokan azért idegenkednek tőle, mert a csikó és a ló kevésbé szívleli. Ez tévedés, mert a gép zúgását az állat hamar megszokja és jól tűri. Előnye lehet még az is, hogy mivel alapos tisztogató munkát végez, nem kell mindennap használni, hanem csak szennyezettség szerint. A porszívóval ápolt lovat munkába állítás előtt elegendő pokrócdarabbal, flanelruhával letörölni.
Az állatápolásra készített speciális porszívók importcikkek. Ha ilyet nem tudunk beszerezni, a könnyebb típusú háztartási porszívót igen egyszerűen át lehet alakítani állatápolásra: a gépet hátracsatolhatóra alakítjuk és tepsivakaróval szívófejet teszünk rá, amellyel tökéletes munkát végezhetünk.
Az ősszel megnyúlt fedőszőröket és a beékelődött pehelyszálakat ne nyírjuk le – tavasszal levedli azokat a csikó, a ló. Csak akkor szabad (kell) ősszel megnyírni az állatokat, ha munka után mindig meleg istállóba kerülnek, s ott utóizzadás lépne fel. A hideg istállóban a megnyírt állat könnyen megfázhat.
A lábvégek legegyszerűbb s legjobb ápolása a lemosás. Ha a lemosást mindjárt a munka befejezésekor végezzük, akkor nem éri hűlés a lábakat, s a tiszta lábvégű állatokat száraz alommal felszórt helyükre vezetjük.
A hobbilótartók és a pónik kis gazdái az ápolást mindig maguk végezzék. Munkájuk rendszeres és azonos időbeosztású legyen. Így szokja meg a ló is és a rendszeres munkától nem idegenkedik.
Problémát jelenthet, hogy mikor ápoljuk az állatokat. Az ideges egyedeket mindenképpen abrakolás után ápoljuk. Ezek nem szeretik, ha abrakfogyasztás alatt zavarják őket.
Dr. Ócsag Imre: A gazdasági ló (Gazda Kiadó)
