Ezúttal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A csengerújfalui nagyjából 37 ezer egyedet számláló pecsenyekacsa-tartó telepen mutatták ki a betegséget. A szárnyasok étvágytalansága és kevesebb vízfogyasztása, illetve gyakori elhullása hívta fel a figyelmet a madárinfluenzára, amit a Nébih laboratóriuma meg is erősített. Ennek következtében elkezdték felszámolni a hatalmas kacsaállományt és a környéket is megfigyelés alatt tartják.

Ahhoz, hogy el lehessen kerülni a járvány kialakulását, fontos, hogy a vadmadarak és ürülékük ne érintkezhessen a baromfikkal és díszmadarakkal, illetve megfelelő higiéniai körülmények legyenek biztosítva számukra, a takarmányuk számára, és a gondozóik számára. Hazánkban erre védőoltást adni tilos, inkább leölik a beteg állományokat, majd kártalanítják a gazdákat.

Hiába tűnik egészségesnek mondjuk egy kacsa, ha madárinfluenzás társakkal van körbevéve. Idő kérdése, hogy elkapja, és őt is elvigye a betegség. Ha mégsem, akkor sem úszhatja meg a vágóhidat a vírus továbbterjedésének megakadályozása miatt.

Nagyon fontos a megelőzés, az állatok zárt helyen tartása, és a tünetek megjelenésénél az illetékes hatóságok értesítése!

Forrás: Nébih