A szemestermények a megtermelt abrakok. Közülük tipikus lóabrak a zab. Minden másnál jobban kedveli a ló, de az tévedés, hogy ez az egyedüli lóabrak.

Az arab ló őshazájában például az árpa az abrak. A sima hengerek között szétnyomott zab kihasználhatósága jobb, mint a szemesen etetetté.

Ha a kukoricából sokat adunk, a ló elhízik, fáradékonyabb lesz. Észszerű etetéssel viszont jó abrak, amely nálunk inkább rendelkezésre áll, mint a kisebb hozamú zab.

A rozsot áztatás után, szecskával keverve etessük. A hüvelyes magvak nagy fehérjetartalmúak és dugító hatásúak. Az utóbbi ellensúlyozására kissé hashajtó takarmányt (melasz, korpa, zöldtakarmány) kell velük együtt etetni.

Az olajos magvak pogácsái fehérjegazdag takarmányok. Különösen a lenmagpogácsát kedvelik a lótenyésztők, nyálkaoldó hatása folytán. A korpákat forrázva vagy nedvesítve keverik az abrakhoz.

A melasz az egyszerű gyomrú lóban igen jól értékesül. Hígítva, főleg szecskába keverve etetik. A takarmánycukrot versenylovakkal, gyors munkát végző lovakkal etetik. Az édes takarmányokat igen kedveli a ló.

A malomipari takarmányok etetésekor arra ügyeljünk, hogy sok földes szennyeződést ne tartalmazzanak, mert akkor bélkőképződést okozhatnak. A különféle tápok értékét az alkotórészek milyensége, aránya, vitamin- és ásványianyag-kiegészítése határozza meg. Etetésükkor azt is mindig tudni kell, hogy milyen korú és munkájú állatok részére készítették azokat.

A mach (maccs) abrakkeverék a különös nagy teljesítményre igénybe vett lovak (verseny- és sportlovak) diétás, kissé hashajtó abrakja, amelyet hetente egyszer pihenőnap előtti este adnak. A zúzott zab, korpa és főtt lenmag (lenmagpogácsa) keveréke, amelyet forró vízzel péppé kevernek, kissé állni hagynak és langyosan etetik.

Szükségtakarmány a zöld falomb, a lombszéna, a fiatal nád és sás. Ha elöregedett és romlott, nem való lónak.

Az abraketetés alábbi specialitásait jó, ha figyelembe vesszük.

Az abrak evésében nem ismer határt a ló. Ezért kell mindig egyedileg adagolva etetni az abrakot. A kifejlett lovak általános napi munkavégzés mellett 0,5-1,5 kg abrakot szoktak kapni, a futófogat, a sportló 2-3 kg abrakkal beéri, a versenylovak 3-5 kg abrakot igényelnek.

A póniknak csak egész kivételes esetben adjunk abrakot (szoptatáskor, erős igénybevételkor, napi 0,15-0,25 kg-ot). A csikók takarmányozása, főleg abrakolása speciális eset, így ezzel később részletesebben foglalkozunk.

A legelőre járó állattal délután vagy este etessünk abrakot (ha szükséges), ne reggel, mert éhesen szívesebben legel. A munkát végző lovakkal délben, s kisebb részben reggel etessük abrakadagjukat. Ekkor a legrövidebb az evési idő, s jó az abrakkal hasznosítani, de az abrakhoz szecskát, pelyvát, töreket is keverjünk, hogy rágásra késztessük a lovat. Ha nem jászolból etetjük az abrakot, hanem zabolócsészéből, akkor a fejjel párhuzamosan két vaspálca legyen beépítve, mert a legtöbb ló irigységből, idegességből, mohóságból az abrakba dugott orrával kivágja az abrakot, és az az alomba kerülve kárba vész.

Az abrakoláshoz megfelelő jászolrész vagy külön zabolócsésze álljon a ló rendelkezésére, mert különben létfenntartási küzdelem folytán igen súlyos komplikációk adódhatnak a legkedvesebbnek ismert takarmány fogyasztása alkalmával.

Ha a központi abrakosláda az istálló légterében van, a fedele mindig lehajtható, lezárható legyen, mert különben tragikus megzabálás lehet a mohóság következménye.

Az elmozdítható vödör még a pónik abrakolásához sem jó, mert biztos, hogy feldöntik azt, s kárba vész az értékes abrak. A ló fejére felköthető zabostarisznya munkalovak déli abrakolásához nem rossz megoldás.

Dr. Ócsag Imre: A gazdasági ló (Gazda Kiadó)