Nagyon sokat számít, hogy ki a vevő, vagyis “kit hogy lehet becsapni”. Természetesen a tisztességes, becsületes lókereskedők vagy eladók ezt ne vegyék magukra!

Aki nem igazán lóhoz értő szakember, az legyen óvatos, mert ez egy-két mondat után kiderül, és előfordulhat, hogy nem az áhított lovat veszi meg, nem is akármilyen áron. Utána esetleg a nagyon rendes eladó hajlandó visszavenni a portékát – féláron.

A rutinos (és esetleg nem túlságosan korrekt) eladó először körülszaglássza a vevőt, hogy mik az igényei, milyen lovat keres, és lám, micsoda szerencse, neki pont olyan van. (Közben az is kiderül, hogy mi az a maximális összeg, amit a kuncsaft a lóra tud áldozni.)

És a ló? “Hogy sántít, az nem érdekes, még sosem sántított, biztosan beütötte a lábát az istállóban. Egy-két nap, és elmúlik. Hogy sovány, az sem csoda, hisz beteg volt szegény, épp hogy megmaradt, de már semmi baja nincsen.

Hogy borzolt a szőre? Á, az csak attól van, hogy az előző tulajdonosnál egy meleg tehénistállóban volt, és most fázik egy kicsit. Hogy rúg, vagy harap!? Nahát, ilyet még soha nem csinált, biztosan valami idegen szag zavarta meg!

Hogy ágaskodik meg bokkol a lovas alatt? Ó, normálisan soha nem csinál ilyet, csak most nem volt időnk egy ideje megjártatni! Bakpatás az eleje? Á, dehogy, csak rosszul volt körmözve, egy két körmözéssel teljesen elmúlik! A patarepedés? Az semmi, csak a felszín egy picikét, de majd lenövi. Hogy nem lát, csak sejt, az nem lehet – valószínűleg a hirtelen fény miatt van.

Az ina az nincsen begyulladva, az ilyen vastag, mert nagyon erős! A bélyegzését nem lehet elolvasni – persze, elszúrta a felügyelő, aztán most itt a sok baj miatta. De szerencsére van itt marhalevél bőven, megkeressük, melyik az övé. A származási lapja is megvan – hogy a jegyek nem egyeznek meg teljesen, az nem lehet gond, csak elírták, hisz ott is emberek dolgoznak!”

Vannak bizonyos trükkök, amikkel a ló hibái részben vagy teljesen rövid ideig eltitkolhatók, illetve a valósnál jobb tulajdonságokat mutat a bemutatott ló. A legismertebb a ló leitatása, vagy éppen a borzolt szőrzet fényessé tétele azzal, hogy a ló az istállóban – ha kell, ha nem – takaróban áll. Az elővezetéskor apró csörgő nejlonzacskó használata a lovat jobb mozgásúnak mutatja, mint amilyen valójában – pedig csak meg van ijesztve.

Hobbilónak mindenképpen ajánlatos középkorú vagy idősebb lovat venni, amelyet jól kiképeztek – és persze egészséges. Ha mindenképpen csikót akar valaki venni, – mert mondjuk meg van a lehetősége a szakszerű kiképzésre vagy kiképeztetésre – akkor meg kell nézni, hogy milyenek voltak az addigi felnevelés körülményei! Egy csikó, amely a falhoz kötve nőtt fel 2-3 éves koráig, kétséges, hogy kellő szervezeti szilárdsággal, edzettséggel rendelkezik.

A csikónál az alapvető viselkedési tulajdonságokat mindenképpen teszteljük le. Gazdasági szempontból a legolcsóbb a 2-2,5 éves, és kevésbé zsákbamacska, mint a fiatalabbak. Nincs az a szakember, aki egy néhány hónapos, vagy egyéves csikóból meg tudja biztosan mondani, hogy az milyen ló lesz. (A régi mondás szerint: nézd meg a csikót három naposan, három hónaposan, azután három évesen!)

Novotni Péter: Lótartás a családban (Gazda Kiadó)