A macska a szabadság nagykövete. Legalábbis ő ezt állítja magáról, miközben a radiátoron hever, hajnalban áriázik az előszobában, és úgy néz rád, mintha a lakásbérleti szerződésben te szerepelnél vendégként. A chipelés gondolata sok cicagazdinál ezért furcsán hangzik: minek egy macskának chip, ha úgyis tudja, hol lakik?

Nos, a macska sok mindent tud. Tudja, melyik fiókban van a jutalomfalat. Tudja, mikor akarsz elindulni otthonról. Tudja, hová kell feküdni, ha éppen dolgoznál. De azt nem tudja elmagyarázni egy idegennek, hogy ő amúgy a harmadik emelet bal oldali lakásában él, és csak azért ül egy bokor alatt megsértődve, mert a környékbeli rigó túl személyes hangnemben csipogott rá.

A mikrochip apró, gyorsan behelyezhető azonosító, amely nem GPS, nem követi a macskát, nem mutatja meg térképen, hogy éppen a szomszéd muskátlijában ül-e. Arra való, hogy ha az állatot állatorvosnál, menhelyen vagy állatvédőknél leolvassák, az adatbázis alapján elérhető legyen a gazdi. Vagyis nem kémeszköz, hanem hazataláló névjegykártya.

Kijárós macskáknál különösen nagy a jelentősége. Egy megriadt cica napokra eltűnhet, bezáródhat garázsba, autó alá bújhat, felszállhat egy kisteherautóra potyautasként, vagy egyszerűen túl messzire kóborolhat. De benti cicáknál sem felesleges. A legtöbb „soha nem megy ki” macska pontosan addig soha nem megy ki, amíg egyszer nyitva nem marad az ajtó, meg nem ijed a vendégektől, vagy rá nem jön, hogy a lépcsőház egy titokzatos, tiltott kontinens.

A chipelés mellett a másik fontos rész az adatok frissítése. Sok elveszett állatnál nem az a baj, hogy nincs chip, hanem az, hogy a hozzá tartozó telefonszám már nem él. Ez nagyjából olyan, mintha a macska zsebébe tennénk egy cetlit azzal, hogy „hívj fel minket”, csak éppen a szám már a régi munkahelyi faxé.

A macskachip tehát nem túlzás, hanem biztonsági háló. Nem veszi el a cica méltóságát, nem változtatja adminisztratív aktává, és nem akadályozza meg abban, hogy a függöny mögül ítélkezzen. Csak ad neki egy plusz esélyt, ha baj van.

A felelős macskatartás nem ott kezdődik, hogy a cica kap-e lazacízű párnácskát. Ott kezdődik, hogy gondolunk arra is, mi történik, ha egyszer nem ott van, ahol lennie kellene. A chip pedig ilyenkor nem papírmunka, hanem csendes kis mentőöv a bundában.