Talán minden macskatulajdonos látta már, ahogyan kedvence dagaszt, azaz a mellső mancsaival nyomkodó mozgást végez.

Ezt csinálják párnával, takaróval, egymással vagy akár az ember bármelyik részével is, amit épp elérnek. Adja magát a kérdés, hogy miért? Több viselkedésbiológiai elmélet is született már a témában, most ezeket vesszük sorra.

Az egyik feltételezés szerint ez egyszerűen a kölyökkorukból marad vissza. Az aprócska, még anyatejen élő cicusok ezzel a pedálozó mozdulatsorral próbálják serkenteni anyjuk tejtermelését, azaz masszírozzák az emlőket. Ez tulajdonképpen hihető, de mégis furcsának hat ennek fényében, hogy a teljesen kifejlett állatok is csinálják, akik régóta szilárd ételt esznek.

Valószínűleg emiatt születhetett meg a másik feltételezés is, miszerint ez egy ősi reflex, amivel a fekhelyüket teszik kényelmesebbé. Mivel vannak macskák, akik még a karmukat is bevetik a dagasztáshoz, így elképzelhető, hogy ösztönösen ezzel módszerrel tapossák le a füvet, szalmát, takarót, vagy mást, amire épp leheveredni készülnek.

via GIPHY

A harmadik feltételezés szerint ez a szokás a területek megjelölését célozza. Mivel a mancsaikon, az ujjbegyek között illatmirigyek találhatóak, ezek bevetésével sajátítják ki a territóriumukat. Otthagyva az illatukat jelzik másoknak, hogy az az ő helyük.

Lehet, hogy más okból csinálják, de elképzelhető, hogy a fenti három ok egyike, esetleg mindegyike kiváltja belőlük ezt a mozgást. Mindenesetre, ha velünk csinálják, az mindenképp a kötődésük jele, főleg, ha dorombolnak is mellé.

Forrás: LiveScience