Valamennyi iszik belőle, de nem mind hajlandó belemenni.
Vannak kutyák, akik a legkisebb pocsolyába is messziről csobbannak bele, szívesen dagonyáznak, pancsolnak, örömmel bohóckodnak a slaggal vagy úsznak tóban is. Szinte ki kell imádkozni őket a vízből. Most nem róluk lesz szó, hanem azokról a társaikról, akiket a legkisebb vízfelület vagy eső is megrémít.
Ahhoz, hogy tudjuk kezelni ezt a problémát, kicsit jobban meg kell értenünk őket!
Ha nem születésétől fogva van velünk a kutyus, elképzelhető, hogy egy rossz élmény bújik a múltjában. Kölyökként vízbe esett, vagy később akarata ellenére fürdették meg, esetleg a menhelyen slaggal takarították a kenneljét. Valószínűleg sosem tudhatjuk meg, pontosan mi történt, de feltételezhető, hogy egy korábbi trauma okozza a jelenlegi félelmet. Ha mégsem történt semmi ilyesmi, lehet, hogy pusztán az ismeretlentől való félelem rémíti meg az állatot. Ha még nem találkozott az itatótáján kívül máshol vízzel, a zuhany zaja, a víz spriccelése, hőmérséklete, vagy a pocsolya láthatatlan mélysége is megijesztheti.
Bármi legyen is az oka, kellő türelemmel segíthetünk neki leküzdeni a félelmét.
Ennek a kulcsa a fokozatosság. Ha bízik bennünk és biztonságban érzi magát, hagyjuk felfedezni neki az újdonságot. Ne kényszerítsük! Ne erőltessük! Hagyjunk rá időt és teret, hogy megszaglássza, megnézze, közben beszéljünk hozzá nyugodt hangon! A finom falatok és a kedvenc játéka is segíthet leküzdeni a félelmét, de az is, ha a sekély vízbe mi magunk is belépünk vele. A kádban fürdetésnél segíthet, ha a kád aljára csúszásmentes anyagot teszünk és ott is betartjuk a fokozatosság elvét!
Lehet, hogy sosem lesz egy igazi úszóbajnokunk, de ez nem is baj. Az emberek között sem szeret mindenki úszni (vagy fürödni).
Forrás: WagWalking
