in

Miről ismerhető fel a kiváló sportló?

Korunkban a lóhasználat megváltozása során a tenyésztés iránya is a sportlótenyésztés felé fordult.




Cél a nemzetközi versenyeken, világkupákon, olimpiákon eredményesen szereplő lovak tenyésztése, illetve a sportolók ilyen lóval való kiszolgálása.

A különböző szakágak bizonyos mértékben más-más lovat kívánnak, ezért a sportlófajtákon belül kialakultak különböző típusok, illetve egyes fajták valamely szakágra “specializálódtak”. Emellett, még jobban egyedekre bontva, vannak úgynevezett ugróörökítőként, mások díjlóörökítőként nyilvántartott mének.

A díjugrató szakágban nyilvánvalóan elsődleges szempont az ugróképesség, ugrókészség és stílus, lovagolhatóság. A díjlovaknál elsődleges a jó mozgás, a nemes, elegáns megjelenés, de természetesen a lovagolhatóság itt is alapvető.

A military lovaktól kitartást, keménységet, bátorságot, feltétlen engedelmességet (idegen, új, ismeretlen akadályok leküzdése), és nagyfokú gyorsaságot várnak a lovasok.

A fogatlótól vártak nagyjából hasonlóak a military lóéhoz. Nyilvánvalóan ott az ügetőmunkára tevődik a hangsúly, és nem a vágtázóképességre, viszont szempont a robbanékonyság, a fordulékonyság.

Egyes fajták szelekciójuk során előtérbe helyezték valamely szakágat, mint például a hannoveri fajta tenyésztői a díjlovaglást, vagy a holsteiniek a díjugratást, más fajtákban arra törekednek, hogy a fajtán belül több szakág is megtalálja a neki megfelelő lovat.

A military sportban a mai követelményeknek leginkább az angol telivérek felelnek meg, vagy az igen magas telivér vérhányaddal rendelkező sportlovak.

A különböző országok bizonyos mértékig más-más módon tenyésztik sportlovaikat, a nyilvánvaló azonosságok mellett.

“Hobbiló szempontból” a modern sportlófajták bizonyos szempontból lehetnek előnyösek, más szempontból nem biztos, hogy a legmegfelelőbbek. Lovagolhatóság szempontjából bizonnyal általában megfelelnek, hisz azt tartják, hogy a jó sportlovat “már az apja belovagolta”. Ez annyit tesz, hogy önmagától szívesen hordja a lovas súlyát, azzal együtt is könnyen megy egyensúlyban, a zablán szívesen megtámaszkodik, jó az öntartása, a lovas segítségeit könnyen elfogadja. Nem kell betörni, elég belovagolni. (Bár ez minden fajtánál cél.)

Természetesen amelyik egyedre ezek igazak, arra öröm ráülni. Ezzel szemben viszont szelekciójuk abba az irányba hatott, hogy a nap 24 órájából átlagosan egy órát dolgoznak, és ebben az egy órában van néhány perc, amíg igen nagy teljesítményre képesek (mondjuk egy 140 cm magas ugrópálya teljesítése körülbelül másfél perc, a melegítés 15-30 perc.) Az idejük többi részét általában a boxban, pihenéssel töltik.

Nem biztos tehát, hogy ha a családi lovunkat fél, egész, vagy több napos túrákra (is) akarjuk használni, akkor ez a legalkalmasabb fajta. Erre a célra inkább merem ajánlani hagyományos fajtáinkat. Azok általában ellenállóbbak is, kevesebb pataproblémával rendelkeznek, kevésbé igényesek.

Novotni Péter: Lótartás a családban (Gazda Kiadó)

A kutyáknak van szégyenérzetük?

Shar pei, a kínai harcikutya