Tekintsünk most el a politikai indíttatásától és a beleölt milliárdoktól.

Fókuszáljunk inkább arra, amit a Vadászati és Természeti Világkiállítás adhat az embereknek.

“Egy a természettel” hirdeti a rendezvény óriásplakátja, ami már indításból némi ellentmondást ébreszt. Amikor egy hatéves kislány vagy bármelyik egészséges lelkületű ember a természettel eggyé válásra gondol, általában maga előtt látja a buja réteket, a szálló pillangókat, az énekes madarak víg dalolását és a természet egészét, amit átszellemülten figyel, hallgat. A gyermek naivan felteszi a kérdést, hogy a vadászat hogyan függ össze ezzel?

Őseinkre és hagyományokra hivatkozni is kicsit sántít, hiszen az ősemberek azért öltek meg állatokat, hogy legyen mit enniük, és a zsákmány minden részét felhasználták. Csak annyi életet oltottak ki, amennyi feltétlenül szükséges volt a túléléshez.

A vadászat közeli emberek ilyenkor felhördülve csapnak az asztalra, hogy a vadgazdálkodás, a vadritkítás nagyon is fontos és egyben becsülendő dolog. Belemehetnénk abba, hogy azért van szükség egyáltalán a vadritkításra, mert bizonyos fajok túlszaporodnak, amiért az ember kiirtotta a természetes ellenségeiket, de ha már így alakult, tényleg orvosolni kell a problémát. Ez általában az erdészet, a vadőrök dolga. Ebből lett napjainkra az, hogy tehetős emberek sok pénzt fizetve, némi – ma már sokak számára alapélelmiszernek számító – pálinka elfogyasztása után magukat megvédeni nem tudó vadállatokra (vagy olykor póráz nélküli kutyákra) lövöldöznek, amiket aztán trófeaként begyűjtenek, ha sikerrel járnak.

Nehéz elhinni, hogy az ölés öröme fennkölt dolog lenne. A hentesek általában szükséges rosszként, a munkájuk velejárójaként tekintenek az állat életének kioltására, de a tetemekkel utána nem dekorálják ki az otthonukat, és nem kérkednek a lesből támadás sikerével. Szórakozásból, kedvtelésből ölni csak az ember szokott, ahogy ennek egy külön rendezvényt szentelni is.

A kitömött állatok látványa nem ér fel az élő természetben való kalandozással, hanem egészen mást jelent.

Évtizedek óta küzdünk az állatkínzás ellen, aztán beküldjük a gyerekeket az agancsrengetegbe. Hogy fér ez össze a természet és az állatok szeretetével? Mit mondhatunk annak a kislánynak, aki már a Bambi első 10 percében sírva fakadt, de most sétálhat egyet a taxidermia világában? Ha nem fakadt sírva, és tetszik neki a gyilkolás bármilyen okból, nem ad-e okot aggodalomra, hogy akár mi lesz belőle felnőttként?

A kiemelt kép illusztráció.