A gyermekek pici korában általában van egy olyan időszak, amikor már a saját lábukon járnak ugyan, de mégis folyamatos késztetést éreznek, hogy éjjel-nappal az anyukájukon csüngjenek.
Ezek azok a pillanatok, amikor az ember mosdóba se mehet anélkül, hogy a totyogó ne csimpaszkodna a vádlijába. Teszik ezt olyan vehemenciával, mintha a világ véget érne, ha nem érintkeznek anyuval. Ez nagyon fárasztó és végtelenül szívmelengető egyben.
Nagyjából ezt a jelenetet láthatjuk a kis pandától és a dolgozni próbáló gondozójától. A bolyhos ragaszkodása a legfagyosabb szíveket is megolvasztja. Azt hiszem, ennél cukibbat ma már nem láthatunk:
