Jószerivel semmi mást se, amit féltesz.

A kecskék születésük után roppant aranyosak. Nem tudunk betelni a cukiságukkal, kis pulcsikat kapnak, hogy ne fázzanak, elbűvölő, ahogy elkezdik felfedezni a világot.

Aztán cseperedésnek indulnak, és bár egy tanulmány szerint szeretik, ha boldogok vagyunk, mégis könnyedén kikezdik az idegeinket. Erősen szubjektív írás következik arról, hogy lesz a kis ‘tündibündikéből’ egy ‘büdös dög’!

Szóval a bájos gida – nevezzük őt Karicskának – szemet gyönyörködtetően gyarapodik. Már nem foglalkoztatja az anyja tápláló csecse, ellenben minden más igen. Büszkeség tölti el a gazdát, hogy milyen szép és kezes jószág van a tulajdonában, mert akkor még nem sejti, hogy Karcsika maga a patás pusztító és csak az alkalomra vár.

Amikor már elaltatott minden gyanút, hogy rosszban sántikál, akkor lép akcióba. Ehhez elég, ha a gazda kicsit hátat fordít, és ő máris a tettek mezejére lép. Kezdetleges szarvaival mérnöki precizitással emeli le a nem éppen elefántoknak készült kaput. Azt hinnénk, az első útja a káposztához vezet, de ez tévedés, ennél sokkal nagyobb ínyenc! Először a kapufélfára akasztott kabát zsebeit kutatja át. Mivel a forgalmi engedély zöld, azt eszi meg elsőnek, majd jöhet a többi fontos irat, esetleg papírzsebkendő. Innen már szabad az út, bűntudat nélkül tekint hátra egy pillanatra a többiekre, és elindul a kert felé.

A járdákon közel sem egyenletes távolságban szórja el a bogyóit, hogy mindenki tudja merre járt. Mielőtt azonban a buján zöldellő veteményes felé venné az irányt, megkeresi a gazda legféltettebb, reggel-este gondozott virágait. Mivel igazi ritkaságok, kissé fanyalogva, de leharapja a legszebb bimbókat. Miután ezek nem tűntek kimondottan finomnak, a virágokat és a többi zöld részt kóstolja meg. Nem annyira ízlettek neki, ezért valami ínycsiklandóbb után kutatva betér a zsenge gyümölcsfákhoz. Mivel a legfelsőbb ág lehet a legízletesebb, így az alsóbbakat gyengéden letöri. A kéreg is hívogató, azt is megdézsmálja, de akkor meglátja az ágyásokat. A szépen sorakozó zöldségek csak rá várnak, gondolja, és elkezdi betakarítani az ültetvényt. A gyökérzöldségeket nem látja föntről, így óvatosan, egyesével kihúzgálja őket földből. A legkisebb sárgarépákat már meg sem eszi, lehet, hogy kezd jóllakni. Ekkor visszatér a gazda és levegőt is elfelejt venni egy pillanatra. Az ember torka szakadtából ordítani kezd Károllyal, ugyanis ezek után már igazán nem nevezhető Karcsikának, amire a jószág riadtan, de mégis a balerinák könnyedségével ugrik fel a traktorra. Úgy érzi, ez igazán bántó, hogy az ember, aki eddig a kegyeit kereste, etette, babusgatta, fotózgatta, most kiabál. Válaszul elegánsan kirúgja a traktor szélvédőjét, majd a fülkéből letépett Wunderbaummal elszalad…

A képek illusztrációk.

Kapcsolódó cikkünk:

Ha meglátod őket, te is dőlni fogsz a nevetéstől!