Kivételesen sok gida ez egyszerre.

A 143-157 napos vemhesség után általában egy vagy két kicsinek adnak életet a kecskék, három vagy annál több utód igen ritkának számít.

A gidák már a születés után pár perccel felállnak és keresni kezdik az anyjuk tőgyét, több kicsi esetében lehet, hogy némi hozzátáplálás is szükségessé válik. A Győr határában fekvő Kránicz tanyán ez már a második alkalom ekkora ellésre, ennek a nősténynek az anyja is hozott már világra egyszerre öt kicsit.

Ő maga három testvérével osztozott az anyaméhen, és a februári ötös ellés után nem sokkal négyesikrek is születtek.

Úgy tűnik, igen szaporák a kecskék arrafelé! De nem csak a mennyiségben érnek el legeket, termetes gödölye is született a farmon. A pár órás gida igazán jó bőrben van súlyra is.

Szépek az állatok és úgy tűnik, jól érzik magukat a Nyugat-Dunántúlon. Nem kell sokáig kutatni, hogy impozáns felnőtt kecskéket is találjunk itt.

A “gazda szemétől hízik a jószág”, vagy még inkább a jóltartástól, ami mögött sok munka van, de ami mindig meghozza gyümölcsét.

Forrás: Facebook/Kránicztanya