Elkóborolt telelő.

2022. október 29-én szenzációs felfedezés tartotta lázban a hazai madarászokat, ugyanis a darvakkal együtt egy kanadai daru érkezett Magyarországra. A Hortobágyon megfigyelt egyedre már számítottak, mert nem sokkal korábban Finnországban látták.

Dr. Sós Endre terepmadarásznak és társainak sikerült elsőként a távcsővel kiszúrniuk mintegy 130 ezer szürke daru között a balmazújvárosi Nagy-Sziken, a Hortobágy térségében a kanadai darut. Ez volt a faj első hitelesített megfigyelése hazánkban!

A kanadai daru (Grus canadensis, illetve Antigone canadensis) társas költözőmadár. A faj eredeti költőterülete Oroszország távol-keleti szegletében és Észak-Amerikában húzódik, ebből a térségből kóborolt el és tűnt fel a faj egy példánya még 2020-ban Svédországban, majd azóta számos észak-európai országban, ahol ritka alkalmi vendég. A vonulás során nagy csapatokba verődik, a telelőterülete az USA és Mexikó határán húzódik. Sajnos védettsége ellenére a déli területeken még mindig üldözik a farmerek, egyes helyeken a kihalás fenyegeti.

Sekély vizes, lápos, mocsaras területeken költ, április-májusban. A faj jóval kisebb a mi darunknál, tollbokrétája kevésbé kiterjedt, a színezete egyöntetű szürke, fekete és fehér színű tollazat nem húzódik végig a madár fején és nyakán, trombitaszerű hangadása kevésbé harsány. Csupasz bőrfelületként kiterjedt vörös folt figyelhető meg a homlokán. Röptében is jóval kisebb méretű, rövidebb nyakú, evezőtollai nem feketék, hanem szürke tónusúak.

Hosszú nyakát egyenesen előrenyújtja. Magvakkal, rügyekkel, levelekkel, gyümölcsökkel és kisebb állatokkal táplálkozik.

Az említett példányt másnap napközben nem látták, ám az intenzív keresés és a szerencse meghozta az eredményét: a HNPI szakemberének, Tar Jánosnak sikerült újra megtalálnia a madarat egy többezres éjszakázásra készülő darucsapatban a Magdolna-pusztán. November 4-én és 5-én ismét szem elé került a szerencsések számára az éjszakázóhelyen és a táplálkozó területen is.

A kanadai daruval bővült Magyarország madárfaunája, ez lett a 425. itthon is előforduló faj.

Forrás: www.hnp.hu

A kiemelt kép illusztráció.