A tevefélék egyik legismertebb képviselőivel ismerkedünk meg most kicsit jobban.
A lámák hosszú utat tettek meg Dél-Amerika füves, bokros területeitől a világhírnévig. Ezek a kérődző, párosujjú patások voltak az elsők, amiket az ember teherhordásra háziasított. Emberöltőkön át cipelték az emberek terheit a gondoskodásért cserébe, de később kiderült, hogy sokkal többre is képesek az igavonásnál.
Egy jól szocializált láma igen barátságos, kíváncsi és tanulékony. Könnyen beilleszkedik a nyájba, akár még kecskék és juhok közé is. Bármilyen csapatban is él, az ő világában azt mindig egy hím vezeti. Ha ő a nyáj feje, akkor kötelességének érzi megvédeni társait, ha nem, akkor vagy elfogadja a rangsorbeli pozícióját, vagy folyamatosan vezetői babérokra tör. A nőstények a család szelídebb tagjai, viszont mindegyikőjük remek őrszem.
Intelligens jószág, aki képes 1-5 ismétléssel elsajátítani új ismereteket, és, ha jól bánnak vele, a kutyához hasonló módon kötődik az emberhez. Ez teszi alkalmassá terápiás állatnak is, bizonyított az ölelésük gyógyító mivolta.
Persze nekik sincs mindig jó napjuk. Ha túl sok terhet pakolnak rájuk vagy túl nagy elvárásokat támasztanak feléjük, könnyen megmakacsolják magukat. Ilyenkor a legtöbb állat vagy lefekszik és nem mozdul egy tapodtat sem, vagy leköpi azt, aki bosszantja.
Mit árul el a testbeszédük?
Ha a láma füle egyenesen áll és ez lelógó farokkal társul, akkor az állat nyugodt és jól érzi magát.
Ha a füleit hátracsapja, de a farka még lelóg, akkor behódolt.
Ha a fülek állnak és a farkát is megemeli, akkor figyel. Ez akkor válik aggasztóvá, ha közben a füleit lecsapja: ilyenkor már kezd ideges lenni.
Ezt követi a figyelmeztető gurgulázó hang, amit, ha nem áll odébb a másik állat vagy ember, akkor jó eséllyel köpés követ.
Ezeket szem előtt tartva barátkozhatunk a lámákkal, ha lehetőségünk nyílik rá!
Forrás: Wikipedia
