Figyelni fog mindre?

A legtöbb kutyának a törzskönyvi neve nem feltétlen egyezik meg a hívónevével, amit a mindennapokban használunk. Nehéz is lenne minden alkalommal kimondani a hosszú, sokszor négy névből is álló elnevezést, arról nem is beszélve, hogy az állat sem feltétlen tudná, hogy róla van szó.

Mindegyikőjük hallgat valamire, amiről tudja, hogy róla/hozzá beszélünk, de hányféleképpen becézhetjük anélkül, hogy összezavarodna?

Egy átlagos kutya nagyjából 100-200 szó jelentését ismeri, a különösen fogékony példányok, akár 1000 szót is képesek megjegyezni. Ennek tükrében egy pár becenév nem is tűnik soknak, de ez igazából mégsem a szótanulási képességeiket teszi próbára.

Önmagában a névnél, vagy annak jelentésénél sokkal nagyobb jelentősége van számukra a hangsúlynak, ahogy mondjuk, és a gesztikulációnak, ami mellé társul. Ha barátságosan, kedvesen, mondhatni jellegzetesen ejtjük ki például, hogy “Morzsi”, amiről tudja, hogy neki szól, ha nagyjából ugyanúgy mondjuk, hogy “Morci”, “Maci”, vagy bármi más, akkor jó eséllyel hamar megtanulja, hogy az is neki szól.

Erre rá lehet segíteni jutalmazó magatartással, hogy hamar megtanulja, hogy több neve is van. Ami elkerülendő ezzel kapcsolatban, hogy eleinte ne használjunk a parancsszavakat összefüggésben a névvel. Ahogy a parancsszavak megtanítása is következetességet igényel (ugyanarra a kérésre mindig ugyanazt a szót használjuk, ne variáljuk szinonimákkal), úgy a nevekkel kapcsolatban is hasonlóképpen kell eljárnunk!