Vagy inkább mi értelmezzük annak?
Bűntudatot akkor érzünk, ha valami (vélt vagy valós) rosszat tettünk. A kutyákban is lenne annyi belátás, hogy érezzék?
Mindannyian láttunk már ebet, aki látszólag elszégyenli magát. Kukázott, kakát evett, szétrágta a papucsot, mi pedig ráförmedünk. Erre ő lecsapja a füleit, lehajtja a fejét, elkerüli a szemkontaktust és láthatóan picikére összehúzza magát. A testbeszéde számunkra azt üzeni, hogy tudja, hogy rosszat tett, de megbánta. Megbánta?
A cselekvése az adott pillanatban nem tűnik rossznak, számára egész csalogató kukázni, rágni, ásni. Aztán megjelenik az ember, aki ettől dühös lesz, kiabál, mérgelődik, esetleg még oda is csap.
Ezek fényében a kutya bűntudata inkább egy válaszreakció, következménye annak, ahogy az ember reagál. Nem valószínű, hogy tisztában van vele, hogy rosszat tett, csak érzi, hogy valami nem jó, mert az imádott ember viselkedése megváltozik. Ilyenkor a kutyus megpróbálja megadni magát, és ezzel elejét venni a további agressziónak. Ha korábban már volt ilyen, akkor lehetnek emlékei arról, hogy akkor sem volt jó vége egy-egy cselekedetének, így számítva a rázúduló dühre, inkább meghúzza magát. Nincs feltétlenül tisztában azzal, hogy bármi rosszat tett volna, a helyzet attól válik rosszá, ami utána következik.
Ennek elejét vehetjük azzal, ha a határozott “nem” szócska bevetésével még időben megtanítjuk az ebnek, hogy mit szabad és mit nem. Mert egyébként általában igyekszik a kedvünkben járni, ezért gondoskodjunk számára elegendő mozgásról, játékról, elfoglaltságról, hogy ne kártékonyan vezesse le az energiáit.
Forrás: The Dodo
