Nem mindegy, mikor és hogyan.

A ló lemosása

Jó időben le lehet mosni az egész lovat is. Fontos viszont, hogy utána a napon sétálva szárítsuk meg (vannak persze már infralámpás lószárítók is nagyobb sportistállókban), mert ha fürdetés után nedvesen visszavezetjük a hűvösebb boxba, akkor könnyen megfázhat. Ha megszáradt, semmi baja nem lesz, de a tűző naptól a szőr veszít fényességéből.

A ló megnyírása

Sportlovakat szokás télen és tavasszal nyírógéppel megnyírni. Ennek jelentősége, hogy a ló munkában nehezebben izzad meg, és hamarabb megszárad, viszont ilyenkor a melegítés alatt, a lesétáltatáskor és az istállóban takaró alatt kell lennie a lónak, hiszen természetes hőszigetelésétől megfosztottuk. Természetesen a szőrszálak felborzolásával bizonyos hőszabályozási mechanizmus még működik, de ha kevés a szőr között lévő levegő, akkor ennek hatása is csekély. A nyírás a télen is sportszerűen lovagolt lovaknál lehet indokolt.




A nyírásnak több típusa is van. Lehet a lovat füle hegyétől a pártaszélig megnyírni. Ennek előnye, hogy egyszínű marad, hátránya, hogy a lábakról, az inak fölül is lenyírjuk a szőrt, ahol annak bizonyos fokú védelmi szerepe van, és ott úgysem izzad a ló. A másik lehetőség, hogy a ló fejét és lábát nem nyírjuk meg. Ez praktikusabb megoldás, viszont így a ló “foltos” lesz. Van, aki a nyereg alatt is meghagyja a szőrt. Olyan módon is lehet nyírni a lovat, hogy csak az izzadékony, nagy izomfelületeket nyírjuk meg.

Novotni Péter: Lótartás a családban (Gazda Kiadó)