Egy amerikai élesztette fel az angol fajtát.

Helyes kis ábrázata, engedelmessége és barátságos természete kitűnő társkutyává teszi a törpespánielt.

Egy amerikai, aki felélesztett egy angol fajtát

A Cavalier King Charles spániel egy régi kutyafajta, a brit nemesség kutyáinak közvetlen leszármazottja. Valamikor a királyi csemeték játszótársaként és a dámák ágymelegítőjeként „szolgált”. Számos híres olajfestményen felfedezhetjük a kutyust és fennmaradt írások is említik a fajtát. Így például ott szerepel I. Károly 1635-ből származó gyerekkori portréján, és a fajtát is a királyról nevezték el később. Akkoriban a tenyésztési cél az volt, hogy minél aranyosabbnak és extravagánsabbnak tűnjön, ennek megfelelően alakították: az orra rövidebb lett, a szemei nagyobbak, a feje kerekebb. Az eredeti fajtajelleg végül alig maradt felismerhető. 1900-ban a tenyésztők „játék spánielnek” akarták átneveztetni, de VII. Eduárd személyesen akadályozta ezt meg.

Néhány kutyabarát úgy döntött, hogy feléleszti a régi fajtát, amit a festményeken láttak. Az 1920-as évek elején egy gazdag amerikai, Roswell Eldridge, akinek nagyon tetszett a korabeli kutyus, jelentős összegű díjat ajánlott fel annak, aki az eredetihez legjobban hasonlító egyeddel áll elő. A díjat Mostyn Walker nyerte el, és megalakult a fajtát népszerűsítő klub is. Az új fajta 1945-ben lett elismert. Rokonától való megkülönböztetésül a király melléknevét, a ’cavalier’-t kapta meg, ami lovagot jelent.

Nagyon engedelmes és barátságos

A Cavalier King Charles spániel egy szeretetteljes, vidám, rendkívül engedelmes kutya. Talán nincs is még egy ilyen békés fajta. Legszívesebben egész nap elviselné, hogy szeretgetik, dögönyözik, dédelgetik, simogatják. Nem mutat hajlamot az idegeskedésre, az agresszív viselkedésre idegenek felé. Kezdő gazdiknak is ajánlható, jó társ a mindennapokban.

Igazi kis öleb: az idősebbek és a gyerekek is odáig vannak érte. Egyéb háziállatok és más kutyák is remekül kijönnek vele. Örül az idegenekkel való találkozásnak, örömmel fogadja őket, de nem tolakodó. Szeretné boldoggá tenni az embereket, még azok is a szívükbe zárják, akik általában nem nagy kutyarajongók.

A kis spániel viszonylag igénytelen, egy kis lakásban is jól érzi magát, ahonnan rendszeresen kijárhat. Hivatalosan 4 színben tenyésztik: fekete és tan (fekete cser színű jegyekkel), blenheim (gyöngyfehér gesztenye színű foltokkal) ruby (gesztenyevörös), és trikolór változat (fekete-fehér- cser jegyekkel).

Kedves, barátságos kutyák, szeretetteljes nevelést igényelnek. Oktatásuk nem különösebben nehéz. Nagyon engedelmes, élvezi, ha az emberek vele foglalkoznak. Dicséretekkel és következetes tiltással megtanulja az alapvető parancsokat, kiváló a memóriája. Barátságos természete ellenére jó szocializációra van szüksége, ideális, ha ezt egy kutyaiskolában tudja megtanulni.

Ügyeljünk a nagy szemekre

A legtöbb spániel nem igényel túl sok mozgást, megelégszik a rendszeres sétákkal. Örül azonban egy kis sportolásnak, botdobálásnak vagy agility-nek, természetesen a méretéhez igazodva. Futáshoz is elkísérhet minket, ha nem futunk túl gyorsan és túl hosszan. Imád a vízben játszani, tóba ugrani.

Hosszúszőrű, selymes bundája rendszeres ápolásra szorul, hetente többször át kell kefélnünk. Különösen a mancsoknál és a füleknél kell arra ügyelnünk, hogy ne filcesedjen. Tavasszal és ősszel, amikor váltja a szőrét, naponta kell gondolnunk. A nagy szemeket rendszeresen ellenőriznünk és tisztítanunk kell, hogy be ne gyulladjanak.

Alapvetően kevésbé érzékeny a betegségekre ez a fajta. Sajnálatos módon nagyon kis tenyészállománnyal rendelkezik, ezért nagy arányban fordulnak elő bizonyos örökletes betegségek. Ezek a betegségek elsősorban a szívet és az idegrendszert érintik. A szívbetegség általában idősebb korban jelentkezik, de egészséges táplálkozással csökkenthetjük a kockázatot. Néhány cavalier spontán, neurológiai eredetű izomgörcstől szenved. Manapság a tenyésztők csak egészséges négylábúakat pároztatnak, hogy felszámolják ezeket az örökletes betegségeket.

A mai napig létezik egy olyan törvény, amely lehetővé teszi, hogy a kutya az angol parlamentbe lépjen. Ez a rendelet a kutyarajongó II. Károly királyi rendelete.

A leghíresebb Cavalier King Charles spániel Viktória királynő Dash nevű kutyusa volt, aki gyerekkorától uralkodásáig kísérte. A kutyus 10 éves korában szenderült jobblétre, sírja a Windsor Home Parkban láthat. Victoria Beckham trikolor kutyusával már a Vogue címlapján is pózolt.

A Szex és NY sztárja, Kristin Davis a vásznon szereplő négylábú társát adoptálta is. Ronald Reagan elnöksége alatt egy Rex nevű spániel, mint a Fehér ház első kutyája került be a történelemkönyvekbe.