Egy kutya utolsó naplóbejegyzése:
“A tanyán, ahol lakom nézelődtem, mint minden nap. De akkor még nem sejtettem, hogy ez lesz életem legrosszabb napja. Fiatalok jöttek felém, szinte még gyerekek. Szeretem a gyerekeket. Ők viszont mások voltak, mint a többi. Volt náluk bot, azt hittem játszani fogunk. Valamelyikőjük eldobja és én jól levadászom. Ha kéri, még vissza is viszem. De nem így lett. Rám emelte a botot és ütni kezdett. Nagyon megijedtem és borzalmasan fájt. Egyik a másik után. Nem tudtam védeni magam, leterített a fájdalom. Feküdtem, éreztem, hogy már mozdulni sem bírok és az járt a fejemben, hogy miért történik ez velem? Miért bántanak? De nem érték be ennyivel. Sajgó testemet elvonszolták a közeli erdőbe, dróttal egy fához kötöztek és magamra hagytak. Ott feküdtem kínok között és nem értettem az egészet. Becsuktam a szemem és vártam, hogy enyhüljön a fájdalom. Nem sokkal később, amikor megláttam egy hatalmas fényt, el is múlt minden. Egy pillanatra láttam a földön heverő tetemem, de már nem éreztem a gyötrelmet. Életem legrosszabb napja volt az utolsó is egyben. Hogy tehettek ilyet, emberek?”
Az erőszak és agresszió nem válogat. Aki állatot bántalmaz(ott), az embert is fog. Egyik sem elfogadható semmilyen szinten. Az állatkínzó gyerekek a felnőttek felelőssége, tenni kell ellene, mert : “Aki az állattal kegyetlen, nem lehet emberséges ember” – Ponori Thewrewk Emil
A kép csak illusztráció.
