Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) etológusainak nemzetközi kutatási projektjében mérik össze a tudásukat a világ legtöbb szót ismerő kutyái.

A Genius Dog Challenge 2020. november 11-től december 16-ig tart, minden héten egy alkalommal jelentkezik élő közvetítésben.

A meghirdetett versenyre több mint két éven át keresték a legtöbb szót ismerő ebeket. A felhívásra jelentkezők közül hat kiemelkedő szóértéssel, szótanulási képességgel rendelkező állatot választottak ki a világ minden tájáról. Ezek mindegyike border collie, de ez pusztán a véletlen műve. Más kutyafajták is képesek sok szót megtanulni, de ez a fajta különösen kimagasló eredményeket ér el ezen a téren.

A kihíváson a 4 éves Rico Spanyolországból, a 6 éves Whisky Norvégiából, a 2 éves Max Magyarországról, a 4 éves Squall az USA-ból, a 2 éves Gaia Brazíliából és a 7 éves Nalani Hollandiából vesz részt.

A feladatuk az első héten hat új játék, a másodikon tizenkét új játék nevét megtanulni. A frissen szerzett tudásukat kell megmutatniuk, ami eddig remekül sikerült.

November 11-én Whisky és Rico kezdte a sort, Rico egyetlen alkalommal tévesztett.

November 18-án Max és Squall hibátlan teljesítményt nyújtott.

November 25-én kerül sor Nalani és Gaia tudásának bizonyítására.

December 2-án indul a második forduló Whisky és Rico párosával, majd december 9-én folytatja Gaia és Max, végül december 18-án Squall és Nalani zárja a versenyt.

Aki szeretné követheti a versenyt a Dog Challenge Facebook-oldalán, Youtube-csatornáján vagy weboldalán.

Ez a kutatás nem a versenyzés miatt fontos, hanem rávilágít arra, hogy milyen hamar mennyi szót képes elsajátítani egy kutya!

A nyitókép csak illusztráció!