Előfordul, hogy ők is segítségre szorulnak.

Egy hirtelen jött vihar vagy csupán erős szél könnyen megállásra kényszerítheti a postagalambokat. Ilyenkor éhesen, szomjasan, fáradtan próbálnak vízhez és élelemhez jutni, kicsit megpihenni. Mivel a kézhez szokott szárnyasok alapvetően szelídek, így az emberek közelségétől sem repülnek el (lehet, hogy épp nem is lennének képesek rá), és egy vagy több gyűrű van a lábukon.

A gyűrűn az országkód olvasható, utána a madár kelési éve, a szervezet kétjegyű száma és egy többjegyű azonosító (pl. Hu-2019-10-12345). Egy versenyről eltévedt galamb ez alapján egy online rendszerben is azonosítható, ide kattintva megtalálhatjuk a gazdáját.

Mit tehetünk, ha ilyen galambbal találkozunk?

  • Mindenekelőtt adjunk neki vizet, számára is jól láthatóan!
  • Ha meg lehet fogni, biztonságba kell helyezni az itatás után, majd élelemmel kínálni. Ez lehet  kukorica, búza, napraforgó (sótlan!), kanárieleség vagy hasonló madáreledel. Addig kell gondoskodni róla, amíg egy kicsit megerősödik és útjára lehet engedni, valószínűleg hazatalál. A szabadon engedés előtt érdemes egy kis cetlin meghagyni a fellelés/eresztés napját, állapotát, nevet, települést és telefonszámot, amit egy befőttes gumival lehet a gyűrűre erősíteni ( pl. evett-ivott, pihent, 08.02. Kecskemét, Példa János 0620…).
  • Ha nem lehet megfogni, akkor is próbáljuk meg vízzel és ennivalóval kínálni, majd tisztes távolból figyeljük, hogy elfogyasztja-e.
  • Ha a madár sérültnek vagy betegnek tűnik, a Hortobágyi Madárpark vagy más hasonló madármentő szervezet értesítése lehet a megoldás.

Vigyázzunk rájuk, hiszen őket is hazavárják!

A nyitókép csak illusztráció!