Aki nem megfelelően képzett és rutinos lovas vagy hajtó, az ne próbáljon csikót kiképezni.

A csikók betanítása, belovaglása vagy hajtása sokkal nehezebb feladat, mint egy jól belovagolt lovon lovagolni.

A csikó betanítása

Rengeteg probléma adódik abból, amikor egy tapasztalatlan, képzetlen lovas próbál egy fiatal lovat belovagolni (mivel esetleg egy öreg, rutinos lovon már jól elközlekedik) – és a dolog vége a vak vezet világtalant felállás. A csikó belovaglásánál már csak az elrontott ló átlovaglása a nehezebb.

Éppen ezért ebben a cikkben csak az alapelvekre kívánom felhívni a figyelmet, illetve addig az alapszintig tárgyalom a csikó betanítását, ameddig egy jó érzékkel megáldott és némi gyakorlati tapasztalattal és elméleti tudással rendelkező lovas el tud jutni.

Innentől a feladat a hivatásos belovaglóké, sportolóké, és ehhez ma már szakirodalom is bőségesen áll rendelkezésre magyar nyelven is.

Fontos, hogy a betanítás betanítás legyen, és ne betörés. Az egész folyamat feltételes reflexek kialakításán alapszik, ezért nagyon lényeges, hogy a csikónak a feladatok végrehajtásához pozitív élményei kapcsolódjanak.

Természetesen ez nem ellentétes azzal a lényeges szabállyal, hogy a szociális rangsorban elfoglalt helyével a ló mindig legyen tisztában. Lehetőleg fel se merüljön benne, hogy lehet ő a fölérendelt az emberrel szemben. És ez nem azonos a durvasággal!

A csikó tanítása, illetve az arra való felkészítés már egészen fiatalon elkezdődik, mint a gyerekek óvodába járatása – tanulnak, a saját szintjükön. Ahogy az óvodában sem oktatnak mondjuk biometriát, úgy a lovaknál is minden kornak megvannak az elsajátítandó feladatai.

Ha ezt valaki siettetni próbálja, akkor egy-kettőre lesz egy fizikailag és lelkileg, letört, besavanyodott lova, amit azután nem sok mindenre lehet használni. (Ugrólovaknál szoktak pl. a túlzott követelmények támasztásával odáig eljutni, hogy a korábban 130 cm-es pályán eredményes ló be sem megy az egy méteres pályára, és még a földön fekvő rúdnak sem megy a közelébe sem.)

Sajnos ennek a veszélynek leginkább a szorgalmas, tanulékony, tehetséges lovak vannak kitéve, hiszen a gazdája (lovasa) esetenként csak az eredmények hajszolásával van elfoglalva, és nem állja meg, hogy mindig egyre nehezebb követelmények elé állítsa, mondván, hogy a kisebb feladatokat már nagyon jól tudja. Csakhogy ez roppant hibás gondolatmenet, és a következménye a savanyú ló! (Ha a gyerek harmadik osztályban kitűnő tanuló, akkor is a negyedik következik utána, és nem a hetedik, és a negyedik osztály elvégzéséhez a jó tanulónak is egy év kell, nem egy hónap!)




Szoktatás emberhez, kötőfékhez

A szopós csikónak is vannak tanulnivalói. Ilyenkor szokik hozzá az emberhez, tanulja meg, hogy időnként kötőfék kerül a fejére, hogy fel kell adni a lábát, ha az ember megfelelő módon kéri, megtanulja, hogy vezetik kötőféken, hogy ápolják – és hogy a helye az ember mögött van a rangsorban. Ezek az alapvető dolgok könnyebben taníthatók egy 4-7 hónapos csikónak némi kockacukorral, zabbal, simogatással, mint egy 3 éves, öt mázsás lónak, amire akkor próbálják életében először rábűvészkedni a kötőféket. A csikónak egészen körülbelül 2,5 éves koráig szinte csak a fenti alapkövetelményeket kell rögzítenie magában, azt viszont csak ismétléssel lehet, de nem unásig! A csikó alapvetően érdeklődő, de sok új dolgot egyszerre nem szabad neki tanítani, és semmi újat sem szabad megunatni, megutáltatni vele.

A melegvérű csikó fejlődését mintegy 5 éves korára fejezi be, a hidegvérű körülbelül 3 évesen. Két és fél év az a kor melegvérű csikóknál, (hidegvérűnél két év) amikor megkezdődhet a nyereg alá (illetve fogatba) tanítás alapjainak lerakása. Ez az idő általában őszre esik, amikor sem a túl sok légy, bögöly, sem a nagy meleg, sem a téli jeges, szeles időjárás nem hat zavarólag. így az őszi alapkiképzés után jöhet egy pár hónapos téli pihenő, és tavasszal, az ismeretek felfrissítése után, immár háromévesen folytatódik a kiképzés. (Itt jegyzem meg, hogy bizonyos tapasztalatok szerint, ha a csikó betanítása egy évvel később történik, akkor már érettebbek, nyugodtabbak, felnőttebbek, és kevesebb problémát -mondjuk esést – okoznak. Természetesen ez esetben a felnevelés ideje és költsége egy évvel több.)

Futószárazás

Első lecke ebben a korban a futószárazás. Ezt célszerű eleinte kapicánnal végezni, hogy a ló szája ne legyen eltompítva. Először csak a kapicán van a csikón, néhány alkalom után egy heveder is felkerül, majd előbb csak lazán, később támaszkodást felkínálva is kikötjük a ló fejét a hevederhez, lehetőleg rugalmas kikötőszárral. Egy idő után a kapicánt felváltja a kantár és a zabla, és a csikó megtanul a zablán támaszkodni.

A szakszerű futószárazás rendkívül fontos, és nem is olyan egyszerű feladat. Nem csak annyi, hogy egy körön a csikót körbe körbe űzzük, hanem ennél sokkal komolyabb és nehezebb dolog. A futószárral a kiképző folyamatos kontaktusban kell legyen a csikóval, míg a másik kezében tartott ostorral előrehajt. A futószárazáskor nagyon nagy jelentősége van a hangsegítségeknek, ezért nagyon fontos, hogy ugyanazt a feladatot mindig ugyanazzal a szóval, és ugyanazzal a hangsúllyal kérjük – a futószár vagy az ostor segítséggel egyszerre, egymás hatását támogatva, és mindaddig alkalmazva, amíg a kért feladatot a ló végre nem hajtja.

Ha sikerült, ne fukarkodjunk a dicsérettel illetve jutalommal. Ha jól csináljuk, akkor egyszer csak azt vesszük észre, hogy a csikó „szóra dolgozik” (lép, üget, megáll).

Novotni Péter: Lótartás a családban (Gazda Kiadó)