Ha valaki ellenállhatatlan vágyat érez, hogy megörökítse kedvencének lábnyomát valamilyen formában, segítünk ötletelni hogyan fogjon hozzá.

A legkisebb hörcsögtől, a legnagyobb kutyáig bármilyen kedvenc láblenyomata megörökíthető sokféleképpen, már amennyiben partner benne a kisállat.

Az első és talán legismertebb módszer erre: a gipsz.

Ehhez lehet kimondottan erre a célra gyártott mancslenyomat készítő szettet vásárolni kb. 1500 forinttól sok ezer forintig, ami tartalmaz a gipsztől kezdve a képkeretig minden hozzávalót.




Valószínűleg gyerekeknek szánták ezt a terméket, de ez ne rettentsen el senkit. Magunk is összeválogathatjuk a dolgokat a saját ízlésünknek megfelelően.

Gyurmába, esetleg vizes homokba nyomjuk a kedvenc tappancsát és azt a formát öntjük ki gipsszel.

Vagy a még nem teljesen megszilárdult, de már nem folyós gipszbe mártjuk a mancsát (amit előtte krémezzünk be, különben a szőrökbe bele fog ragadni és nehéz lesz lemosni). Használati utasítás is jár általában a gipsz mellé, azt illik átolvasni mielőtt belefognánk.

A só-liszt gyurma kevésbé macerás talán, de az eredmény hasonló.

10 dkg liszt, ugyanennyi apró szemű só, közel 1 deci víz és 1 evőkanál étolaj keveréke. Az alapanyagok minősége függvényében a mennyiség eltérhet, kísérletezzünk.

Ha sikerült gyurma állagúvá tenni, mehet is bele a pracli. Pár nap száradás után lehet tovább dekorálni, színezni kedvünkre, ha akarjuk. Ha késznek van minősítve, átlátszó lakkal lefújva tartósabbá lehet tenni.

Fotó: mindy.hu

Ha nem követelmény a 3D, sima papírra is csinálhatunk lenyomatot. Ételfesték, más bőrbarát festék vagy rúzs is megteszi.

Fotó: diydelray.com

Aztán a kész művet tehetjük keretbe, díszítve vagy csak natúr. A kreativitásunkra van bízva, aminek határa a csillagos ég.

Fotó: decorbytheseashore.com