in

Négy évet kaphat a férfi, aki rálőtt a saját kutyájára

Állatkínzás és lőfegyverrel való visszaélés miatt kell felelnie a 65 éves férfinek.




Egy Pápa melletti faluban történt, hogy egy pasas rálőtt a saját kutyájára. A hároméves kaukázusi juhászkutya eddig ismeretlen okból harapta meg a gazdája karját 2019 augusztus végén. Ettől az ember dühös lett, majd a sebe bekötözése után egy falubelitől segítséget kérve elővette az engedély nélkül tartott sörétes vadászlőfegyverét és kétszer oldalba lőtte az állatot. A kutya ebbe nem pusztult bele, a pincébe zárva szenvedett órákon át, míg végül az állatorvos altatta el.

A rendőrségi helyszíni szemlét követően a járási ügyészség a vádiratában az elkövetővel szemben szabadságvesztés kiszabását indítványozta azzal, hogy az előkészítő ülésen történő beismerése esetén a bíróság a vádlottat 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre és mellékbüntetésül 5 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélje – áll az Ügyészség közleményében.

Közel egy év telt el és a jelek szerint még nincs jogerős ítélet. Annak ellenére, hogy korábban némileg szigorítottak a szabályozáson és elfogadta az Országgyűlés, hogy az állatkínzás ne csak szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek minősüljön, a jövőben az állatvédelem több területén  további szigorításokra, illetve a jogszabályok érvényesítésének hatékonyabbá tételére lenne szükség. Persze még jobb lenne, ha ilyen és ehhez hasonló esetek elő sem fordulnának, mert az embereknek eszükbe sem jutna kínozni az állatokat, de sajnos itt még nem tartunk…

A nyitókép csak illusztráció!

Különleges etetőkkel csalogatják a kolibriket

Honnan tudhatod, hogy a kutyád ki van száradva?