Ezzel megspórolhatsz egy csomó munkát magadnak.

A kurta farkú malac tényleg túr, ezt érdemes kihasználnia annak, akinek van rá lehetősége. A mindenevő sertések remek munkát végeznek szántás terén, a rotációs kapával szemben nem igénylik mindehhez a segítségünket.

A disznók a talajban lévő gyökereket és rovarokat túrják ki és eszik meg, ezzel megforgatva a földet és eltüntetve a kártevőket. Egyáltalán nem válogatósak, a csigákat, lárvákat, gyomokat is elfogyasztják. A rendkívül erős orruk még a földben található nagyobb köveket is képes kiforgatni, amit aztán általában a terület széléig lökdösnek, hogy ne legyen számukra útban a falatozáskor. A kitartó tereprendezés már önmagában is elég lenne, de ráadásként még trágyázzák is a földet munka közben, kész haszon.

Persze ahhoz, hogy ennek örömeit élvezhessük, el kell keríteni őket! Ha lehetőségük nyílik, ők a precízen gondozott, féltett veteményt is lelkesen feltúrják, így nekünk kell kijelölnünk számukra az ideális területet! Mivel parancsra nemigen dolgoznak, csak ha kedvük van, ezért számolhatunk több idővel, amit az adott helyen töltenek majd, egy (mobil)ólról is gondoskodnunk kell, ahová behúzódhatnak!

Egy villanypásztor kerítést egy beállóval egyszerűbb költöztetni, de tanulékony állatok lévén könnyen kijátsszák az elektromos vezetéket. A háló sokkal hatékonyabb lehet a zsinóroknál, de még mindig nem garancia, nem is beszélve a folyamatos karbantartásról. Ha lemerül az akkumulátor, vagy akár egyetlen fűszál rálóg a villanypásztorra, már oda a védelem. A hagyományos kerítéspaneleknél nem kell annyit bajlódni a karbantartással, viszont nehezebben mozgathatók. Mindenki válassza a számára megfelelőbbet, a lényeg, hogy stabil karám legyen!

A szántás kemény munka, ezért mindig gondoskodjunk számukra elegendő friss vízről! Hamar megszomjaznak, és mivel izzadni nem tudnak, ha melegük van, csak vízzel és dagonyázással tudják hűteni magukat.

A túráson kívül etetni is kell őket továbbra is, de még ez is könnyebb, mint kézzel felkapálni az egész földet.