Megható történet.

A kutyusnak nem volt szerencséje, szerető gazdi és otthon híján élete első éveit az utcán töltötte. Ennivalója mindösszesen annyi akadt, amennyit nagy nehezen talált. A viszontagságos élet pedig igencsak nyomokat hagyott rajta. Amikor megmentői rátalálták már alig-alig hasonlított kutyára.

Rettentően sovány volt, a szőre kihullott, a testét sebek borították.

A jobb élet iránti reménynek már a szikrája sem volt meg benne. Várta a sorsát. Az autóba is minden érzelem – öröm vagy ellenállás – nélkül szállt be.

Először számára teljesen új környezetbe, állatkórházba került.

Végül elfogadta az elé tett ételt és vizet.

Az állatorvosokat is meglepte a kutya állapota.

De nem volt kétségük: mindent megtesznek azért, hogy a kutya boldog és egészséges lehessen.

Nem kellett sok idő míg Kelsey, a megmentett kutyalány jobban kezdte érezni magát és egyre élénkebb lett – vagy majdhogynem szó szerint visszatért bele az élet.

Közben új barátokra talált.

Amikor rájött, hogy nem kell mindig résen lennie, mert az utcai élet a múlté, egészen felengedett.

Kinőtt a bundája és a súlya is gyarapodni kezdett.

Mára teljesen felépült és szerető családban éldegél.

Ugye, milyen bájos?

Minden kutya megérdemel egy szerető gazdit és otthont!

Forrás: weloveanimals.me