A február közepén született kölyök életben van és esélyes, hogy meg is marad.

Az állatorvosok szerint ő az első, aki a furcsa rendellenességekkel is talán élhet teljes életet.

A border collie és ausztrál juhász szülőktől született csöppség feltehetően az egyik ikertestvérével olvadhatott össze az anyaméhben, így jöhetett létre az indokolatlanul sok végtag. Monocephalus dipygust és a monocephalus rachipagus dibrachius tetrapust állapítottak meg nála az orvosok, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy feje és egy mellkasa, de két kismedencei régiója, két húgyúti traktusa, két reprodukciós rendszere, hat lába és két farka van.

Skipper a furcsasága ellenére egészségesnek tűnik és korának megfelelően fejlődik, de a továbbiakban is figyelemmel kísérik a cseperedését. Már az is csodának számít, hogy életben maradt, hiszen hasonló rendellenességgel a legtöbb állat már vagy halva születik, vagy a születést követően pusztul el, de ő látszólag teljesen jól van. Ezért is kap különösen nagy figyelmet az orvosok részéről, hátha ő lesz az első, aki megélheti a felnőttkort is.

Forrás: LiveScience