Kicsi állat, nagy döntés.
Legtöbben olyankor kezdünk el kisállat beszerzésén gondolkodni, amikor az embergyerek már elég nagy ahhoz, hogy gondoskodni tudjon róla, vagy legalábbis elég meggyőzően érvel amellett, hogy mekkora szükség van egy szőrös cukiságra. Valószínűleg könnyebben hajlunk a dologra, ha olyan állatról van szó, amelyet mi magunk is elfogadunk és esetleg amellyel már van tapasztalatunk. Ha sok szempontot mérlegelve arra jutunk, hogy egy hörcsöggel bővítenénk a családot – bármily apró is, élőlény, aki a szűkebb családunk részévé válik – jó, ha tisztában vagyunk az állat szokásaival és igényeivel.
Ezek az állatok fogságban általában 2-4 évig élnek. Számolnunk kell tehát azzal is, hogy nem tart sokáig a barátság, és a gyerekek szomorúak lesznek, ha kedvencük ideje lejár. Kiváló társak viszont számukra ahhoz, hogy megtanulják, hogyan kell megfelelően gondoskodni másokról!
Manapság több fajtájuk kapható, viszonylag gyakori fajtának számít a szíriai aranyhörcsög és a dzsungáriai törpehörcsög.
A kézhez szokott hörcsögök barátságosak, kíváncsiak, hagyják magukat simogatni, azonban ne lepődjünk meg, ha a túlzott babusgatásnak egy jól irányzott harapással próbálnak véget vetni.
Metszőfogaik rendkívül élesek, ezért képesek sebet ejteni az ember bőrén. Ha tehát olyan kisállatot keresünk, amely nappal aktív és jól tűri a gyerekekkel való közös játékot, a hörcsög valószínűleg nem jó választás!
A hörcsög alapvetően kellemes társállat, nem ad ki éles hangokat, sőt, semmilyen hangot nem ad ki és nincs szaga. Persze, ha nem cseréljük az almot, forgácsot alatta megfelelő időközönként, az utóbbi nem fog teljesülni. A hörik egyébként egy helyre vécéznek, a természetben sok egyed még külön helyiséget is kialakít erre a célra föld alatti üregei mellett.
Amire mindenképp fel kell készülnünk, hogy éjszakai állat, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nappal leginkább elbújva szunyókál, este azonban „feltámad” és útnak szeretne indulni. Utóbbi program nem csupán az estéit jellemzi, hanem az éjszakáit is. Az összeset. Ha tehát egy szobában aludna vele valaki, az lehetőleg jó alvó legyen, ne ébredjen fel a legkisebb neszelésre. Egyébként praktikus úgy berendezni a hörcsög otthonát, hogy a házikó, futókerék, edények ne érjenek hozzá semmihez, mert éjjel mozgás közben ezeket lökdösve még nagyobb zajt kelt.
Nem számít költségigényesnek, a neki való fehérjét is tartalmazó magkeverék és forgács beszerzése nem túl macerás és nem is túl drága. Ha a neki szánt eleség nem tartalmaz fehérjét (ez általában szárított lisztkukac), kínálhatjuk hetente pár alkalommal például egy kis mozzarellával vagy túróval. Aprócska zöldség és gyümölcsdarabok képezik még az étrendje részét.
Ha hörcsög beszerzését tervezzük, az alábbiakra lesz az állat mellett szükség:
- terrárium vagy hörcsögketrec
- etető- és itatóedény
- házikó
- hörcsögkerék (ebből van korong alakú változat is)
- alom (ez lehet faforgács vagy egyéb, növényi alom)
- hörcsögeleség
Mivel élőlényről van szó, mindenekelőtt gondoljuk át, hogy tudunk-e róla megfelelően gondoskodni!