Június 23-a a kisállatbarát munkahelyek napja. Ünnepeljetek velünk Ti is!

A magyarok nagy állatbarátok. Ez a rajongás a járvány idején jelentősen erősödött. A Mars Petcare által készíttetett felmérés szerint a gazdik 81 százalékkal több időt töltöttek kisállataikkal ebben az időszakban. A háziállatok a munkanapok természetes részévé váltak, így a munkaadók is állatbarát irodákat alakítottak ki vagy tervezik azt. Június 23-án, a “Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre” nap keretében ezt a koncepciót ünnepeljük. Ezen alkalomból a Mars szeretné felhívni a figyelmet a kisállatbarát iroda előnyeire, valamint tanácsokkal látja el azokat a gazdikat, akik szeretnék magukkal vinni kedvencüket munkahelyükre.

Pár évvel ezelőtt még nem volt jellemző a kisállatbarát iroda modellje, szinte senki sem gondolt lehetőségként a kutyával való munkába járásra. Az egyik korai úttörő ezen a téren a Mars, a világ egyik vezető édesség-, élelmiszer- és állateledel-gyártója, ahol több mint tíz éve összpontosítanak erre a koncepcióra. A vállalat egyik fő célja, hogy a kisállatok számára egy jobb világot teremtsen, amelyet olyan pillérekre támaszkodva szeretne elérni, mint az örökbefogadás és az állatmenhelyek hosszú távú támogatása, valamint a kisállatbarát irodák elfogadtatása, amely nemcsak a munkavállalókra, de magára a vállalatra is nagy hatással van.




Hatékonyabb munka, kevesebb stressz és jobb kapcsolat

A koncepció számtalan előnye közé tartozik a jobb irodai légkör, a nagyobb hatékonyság és általában a kevesebb stressz. Ráadásul ennek a megoldásnak köszönhetően az állattartóknak nem kell órákra egyedül hagyniuk kedvenceiket. A háziállatok jelenléte segítheti a kapcsolatteremtést a kollégák között, enyhítheti a stresszt és rövid sétákra ösztönözheti a munkavállalókat, ami pozitív hatással lehet az egészségre és jóllétre is. Ez egy fontos lépés a munkahelyi környezetben, és haladó megoldás, amely örömet okoz a háziállatoknak és az embereknek egyaránt.

„A házi kedvenceket nagyon szívesen fogadjuk irodáinkban. Jobb hangulatot, közösségi érzést teremtenek, rendszeres sétaszünetekre ösztönöznek – és ez az egészségünknek is jót tesz. Gyakran észreveszem, mennyire másképp telnek a napok, amikor négylábú barátaink is az irodában vannak. Természetesen van néhány alapvető, követendő szabály, de a légkör határozottan nyugodtabb. Továbbra is szeretnénk támogatni ezt az irányt, és más vállalatokat is bátorítani a koncepció megvalósítására” – nyilatkozta Zuzana Losakova, a Mars Central Europe vállalati ügyekért felelős igazgatója.

Hogyan készüljünk fel a kisállatok irodába való érkezésére?

Egy kisállatbarát iroda megfelelő működéséhez be kell tartanunk néhány alapvető szabályt. Ha van lehetőségünk kedvencünket magunkkal vinni az irodába, íme néhány tipp, amelyek segítenek felkészíteni a kutyust munkatárssá való előléptetésében.

1. Fontos, hogy ismerjük kutyánk természetét

Győződjünk meg róla, hogy kedvencünk szívesen barátkozik új emberekkel és a munkahelyen lévő más háziállatokkal. Ha hajlamos arra, hogy idegen környezetben, más emberek és állatok társaságában szorongjon vagy kényelmetlenül érezze magát, akkor lehet, hogy jobb, ha otthon marad. Gondoljuk át, hogy mi a legjobb kedvencünk számára, és fontoljuk meg egy rövidebb próbaidőszak lehetőségét, mielőtt belevágnánk egy egész napos vagy heti közös munkahelyi látogatásba.

2. Kisállatunk álljon készen az irodai jelenlétre

A munkatársak, a többi kisállat, és persze saját kutyánk védelme érdekében, mielőtt munkába vinnénk, győződjünk meg róla, hogy kedvencünk egészséges, oltásai naprakészek.

3. Tegyük kutyabiztossá a munkakörnyezetet

Biztosítsunk négylábú barátunknak egy csendes, kényelmes helyet, ahol a nap folyamán bármikor megpihenhet. Készítsük össze a szükséges ellátmányt, amely tartalmaz kutyaeledelt a megszokott étkezésekhez, jutalomfalatokat, valamint tálakat eledelhez és vízhez. Tegyünk be néhány kedvenc (lehetőleg ne sípoló, zajos) játékot is. Ügyeljünk rá, hogy ne legyen semmi a padlón, amit a kutya megehet vagy megrághat, ez vonatkozik a kábelekre is. A szemetesekhez szintén ne férjen hozzá.

4. Legyen kezünkben az irányítás, tartsuk magunk mellett kedvencünket

Ha házi kedvencet viszünk a munkahelyünkre, a mi felelősségünk a biztonsága, és az is, hogy ne zavarjon senki mást. A munkanap során használjunk pórázt vagy ketrecet, ha szükséges, hogy a kedvencünk saját területén maradjon. Ha olyan értekezleten, megbeszélésen kell részt vennünk, ahová nem tud velünk tartani, kérjünk meg egy kollégát, hogy felügyeljen rá.

5. Tartsunk sétaszüneteket

Végül, de nem utolsósorban, ajánlott megtervezni, hogy a munkanapok során mikor visszük le kutyánkat egy rövid sétára.

Kisállatbaráttá alakítanád az irodát?

A megvalósításhoz a Mars egy nyilvánosan, bárki számára elérhető, ingyenes eszköztárral szeretné támogatni az érdeklődőket. Ezen a linken a munkaadók minden tanácsot elérhetnek a kisállatbarát munkahely megteremtéséhez.