Egy áruházlánc parkolójában találták a magányosan bolyongó kacsát.

Mivel nincs a környéken víz, így nem is igazán értették, hogyan került az aszfaltozott területre. A feltételezés szerint valaki sorsára hagyhatta, de mégis rámosolygott a szerencse: a jólelkű megtaláló gondoskodott arról, hogy jó helyre kerüljön.

Az Alyssa’s Animal Sanctuary elnevezésű állatmenhelyre került a Keeper névre keresztelt szárnyas. Amikor bekerült a többi védenc közé, hamar barátságot kötött a fajtársaival, de az öröm nem volt felhőtlen: kiderült, hogy lábai alulfejlettek és úszótudása nem érte el a többiekét. Ahogy vízbe került, gyorsan átáztak a tollai és elmerült, így a későbbiekben már csak a partról figyelte szomorúan a többieket.

A vízi madarak tollazatának vízhatlannak kell lennie ahhoz, hogy tudjanak úszni és ne fázzanak meg. Ehhez a vízhatlansághoz a farktőmirigyek által kiválasztott zsírszerű váladékot kenik a tollaikra napjában többször is. Ez a páros mirigy már a kikelés után aktívvá válik és a pihetollak cseréje után már hasznát is veszik az állatok.

A kacsák sok időt töltenek a tollászkodással.

Ha ez a mirigy valamilyen okból nem termel, az megpecsételi egy kacsa sorsát a természetben. Keeper viszont a menhelyen segítséget kapott: egy kacsa alakú, felfújható matracon bocsájtják vízre.

A kis medencében leér a lába, így kedvére pancsolhat a jó időben zsírozás nélkül is, a nagyban viszont, ahol a többi kacsa úszkál, a műanyag úszógumin időzhet a többiekkel. Gyorsan megtanulta a használatát, így bármikor a többiekkel lehet.

Ha mégis beesne a mélyebb vízbe, egy rámpa segítségével bármikor kimászhat a vízből megszárítkozni. Nem a szokványos módon, de elég stílusosan éli a hétköznapjait.

Forrás: The Dodo