Mélyvíz.

Moses cicát, aki annyit nyomott, mint egy francia bulldog, szokatlan hidroterápiás foglalkozásoknak vetették alá a karcsúsítás érdekében. A normál súlyának kétszeresére hízott, 9 éves négylábú nem volt hajlandó kimenni és tornázni sem, noha a gazdija számtalan diétával bepróbálkozott nála.

Végül a macska az Avonvale állatorvosi rendelőbe került az angliai Wellesbourne-ben, ahol a hidroterápiát javasolták számára.

Az első látogatásnál Moses súlya 10 kg körül volt. A cicus egy hidroterápiás szakember kezei közé került, aki életében először próbálta a módszereket egy szőrös négylábún alkalmazni.

Moses természetesen mint a cicák általában, nem szereti a vizet. Ezért számtalan játékkal és finomsággal próbálták a vízhez szoktatni, de végül az lett a megoldás, hogy egy futópadra került, majd lassan töltötték fel vízzel a teknőt. Most már állítólag Moses ül a futópadon addig, amíg fel nem emelkedik a vízszint, csak utána indul el. Egy alkalommal 13 percig gyalogol, majd egy kis úszás következik, hogy az egész testet átmozgassák.

Fotó: SWNS

A cica már a testtömegének 4%-át leadta az első 6 hétben és eközben az izomszövet növekedése is látható. Moses kezd formába lendülni. és olvadnak le róla a kilók is, sőt gazdija szerint otthon is sokkal aktívabb, élénkebb.

Moses gazdája, Jenna Joshi le van nyűgözve a kedvencének haladásától, az állat viselkedésében is nyilvánvaló a változás.

Továbbra is rendszeresen mérik a cica súlyát, járnak hidroterápiára. Állítólag most már Moses sem panaszkodik, és pontosan tudja, hogy mi vár rá egy-egy foglalkozáson.
A túlsúlyos állatoknál a legjobb fogyókúrás módszer a táplálékbevitel korlátozása és annak megakadályozása, hogy egyáltalán felszaladjanak a kilók.

Fotó: SWNS

Forrás: www.goodnewsnetwork.org