A Nagyerdei Kultúrpark egyik legbájosabb új jövevénye!

150 napos vemhesség után, 2020. december 23-án látta meg a napvilágot Veronika az állatkert zárt ajtói mögött. A plüssnek tűnő kisbárány kiváló egészségnek örvend, jó az étvágya és azzal tölti az ideje javát, amivel a jerkék szokták: játszik.

A wallisi feketeorrú birkák a legbájosabb, legszívósabb, legragaszkodóbb juhok között szerepelnek. Alkalmazkodtak a mostoha körülményekhez, jól viselik a magashegyi terepet is. A nyájban elfoglalt szerepüket hamar tudomásul veszik, így nem gyakoriak köztük a nagy harcok, inkább a békés együttélés jellemző rájuk. Ez a szelíd természet nekünk is jól jön, hiszen nem csak rájuk nézni jó, de késztetést is érzünk, hogy beletúrjunk a hatalmas, különleges gyapjába.

A későbbiekben testközelből is látható lesz Veronika és a társai is, de amíg nem kerül sor az állatkertek (és minden más) újranyitására, addig be kell érnünk a fényképekkel, illetve, akik megtehetik önzetlen nevelőszülőkként támogatják őt és a többi állatot is. Ennek mikéntje ide kattintva érhető el!

Forrás: Nagyerdei Kultúrpark