Mert annyira szeret.

Nem egy esetről hallottunk már, hogy kutyák megmentették a gazdájukat. Mentettek tűztől, betörőktől, vagy jeleztek rosszullétet, katasztrófát azok a kutyák is, akiket nem képeztek ki erre a célra. A segítő szándék mindegyik kutyában benne van, a leglustábbnak tűnő, távolságtartó hobbikutyában is.

Ennek igazolásra 60 kutya és gazdája bevonásával készítettek elő kísérletet, hogy teszteljék, mit reagálnak az ebek probléma esetén.

A teszt első részében a gazdik egy dobozba bújtak, amin nyitható ajtó volt és onnan kellett segítséget kérniük a kedvencüktől. A kutyák harmada sikeresen kiszabadította a szeretett személyt, a többinek nem sikerült rájönnie az ajtónyitás mikéntjére, de próbálkoztak.

A teszt második részében ugyanúgy beültek az emberek a dobozba, de segítségkérés helyett csak egy magazint kellett felolvasniuk hangosan. Erre 16 kutya próbált bejutni a dobozba, feltehetően az elszigeteltség miatt próbáltak ajtót nyitni.

A teszt harmadik részében már csak élelmet tettek a dobozba, az emberek kimaradtak ebből. 19 kutya próbált bejutni a finom falatokért.

Összességében elmondható, hogy minden állat próbált segíteni az emberének, a segélykiáltásra azonnal reagáltak. Ugattak, nyüszítettek és megtettek mindent azért, hogy megoldják a problémát, még ha nem is mindegyikőjüknek sikerült.

Szóval jó érzés tudni, hogy bármikor számíthatunk rájuk!

Forrás: Science Alert