Matuzsálemi kora ellenére elég jó bőrben van. August 2000-ben született, így hivatalosan is kiérdemelte a világ legidősebb golden retrievere címet.
A koronavírus-járvány és a világban végbement változások az ökoszisztémára is hatottak. Az embereket érintő önkéntes vagy elrendelt karantén egy kicsit
Az Angliában élő famíliának egy kisebb magánállatkertje van tulajdonképpen. A népes állatsereg saját otthont kapott a kertben, de sok közülük
Mindig meg tudnak lepni, mert rettentően intelligensek. Eddig is tudtuk, hogy az ebek mennyire okosak és hűségesek, hiszen rengeteg feladatot
Az állatkínzás soha, semmilyen körülmények között nem elfogadható, ideje lenne szigorúbban fellépni ellene! Hazánkban még mindig kevés és enyhe ítélet
Alapvetően nem, de kivételes esetben előfordulhat, hogy mégis. A macskák alapjában véve nagyon tiszta állatok, rengeteg időt töltenek szőrük ápolásával.
Ezt nagyon fontos tudnia mindenkinek! Egy hölgy osztotta meg történetét, aki epilepsziája miatt közlekedik a kutyusával. Egyszer, amikor megbotlott és
Mert annyira szeret. Nem egy esetről hallottunk már, hogy kutyák megmentették a gazdájukat. Mentettek tűztől, betörőktől, vagy jeleztek rosszullétet, katasztrófát
Mindenki próbálta már kitalálni, hogy épp hány éves lenne a kutyája emberi években számolva. Régóta tartja magát a legenda, miszerint
A kutyák legfontosabb érzékszervének állapota sokat elárul róluk. A kutyák szaglása – köszönhetően a 300 millió szaglósejtjüknek – bámulatos! Ennek