,

A magyar vidrák Hollandiában is boldogok

Tavaly a Peteshalmi Vidraparkból öt felcseperedett vidra költözött Hollandiába.



Négy állat a természetben lett szabadon engedve, egy, Dana a holland állatkertbe költözött. A Gaia Állatkertben nagyon szépen kialakított helyen kezdett új életet. Hamar beilleszkedett és szerelembe is esett egy Lengyelországból érkezett vidrafiúval. Közös utód is született már, akit Dory névre kereszteltek. Szóval boldog családi életet él azóta:

A Somogy Természetvédelmi Szervezet számolt be a látogatásról, amit Balog Márta -a vidrapark vezetője és Dana pótmamája- tett. “…mikor belépett Danához és kölykéhez, az általa felnevelt kis védence rögtön felismerte, odaszaladt hozzá, majd izgatottan mutatta be neki kölykét”. Elmondása szerint szemmel láthatóan nagyon szeretik őket holland gondozóik.

Velük örülünk a jó hírnek!

A nyitókép csak illusztráció!