,

Szomorú hír az Állatkertből

A néhány nappal ezelőtti örömteli esemény – kis zsiráf született – után mára virradóan rossz hír érkezett a Fővárosi Állatkertből.



Sokunk egyik kedvencét, a Vobara névre keresztelt koala fiút nem láthatjuk többé, örökre megpihent. Minden elővigyázatosság és szabály betartása ellenére olykor előfordul, hogy a koaláknál bélproblémák, pontosabban bélgyulladás jelentkezik. Így volt ez Vobara esetében is, akinek a gyógyulásáért az elmúlt néhány napban folyamatosan küzdöttek a szakemberek.

Vobara egyébként a napokban ünnepelte volna ötödik születésnapját. A Fővárosi Állatkertbe pedig két évvel ezelőtt érkezett majdnem egy időben társával, a szintén közel ötéves Nur-Nuru-Binnel, aki mostantól egy darabig minden bizonnyal magányosan várja a látogatókat.

Általánosságban elmondható, hogy természetes élőhelyükön a koalák átlagosan 10-12 évig élnek, s ez az idő állatkerti körülmények között akár kétszeresére is nőhet. Ez most sajnos nem teljesült. Ég Veled Vobara!

A hírrel kapcsolatosan részleteket az Állatkert honlapján olvashatunk: www.zoobudapest.com